friss műút

-ról, -ről

Mezei Gábor

Mezei Gábor

Gyöngyösön született, Miskolcon nőtt fel, Budapesten él. Költő, első lírakötete 2012-ben jelent meg függelék., a második 2016-ban natúr öntvény címen. Monográfiája: Fordítás és anyagiság – az írás mint kultúrtechnika az Örök barátainkban (2016). Fotó: Pálfi Detti. További info ITT!

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Vers

Mezei Gábor: A hangvétel nullpontja

2019. május 01.

A Deákpoézis-pályázatokat olvasva jöttem rá arra, mi is az egyik legfontosabb lépés, ami a versíráshoz vezet – gyakran volt ugyanis az az érzésem, hogy e versek szerzői már képesek arra, hogy a versen belülről szólaljanak meg. Ez persze önmagában nehezen megfogható megállapításnak tűnhet, ezért szeretnék néhány példa kiemelésével rámutatni, mit is értek ez alatt. Számomra nagyon meglepő volt, hogy a pályázók közül milyen sokan látják már most azt, hogy a versírás alapvetően nem egy emelkedett-artisztikus-stilizált nyelv alkalmazásáról szól, nem szorítja be magát ilyen könnyen meghatározható keretek közé. Számos olyan verssel találkozhattam, ahol a nyelv nem eszköz csupán, mert nem elmondani akar valamit, ami előzetesen már készen van, nem lirizálni akar egy olyan tartalmat, ami másképp is elmondható.

Merthogy a lírában valami egészen más történik, méghozzá az írás folyamatában, a versen belül, ahol olyasmi áll elénk, ami a vers előtt nem létezett, és nélküle nem is létezhetne. De hogyan történik ez? Akár úgy, ahogyan azt Urbán Emma válogatásunkban is szereplő fürdőkádas versében is tapasztalhatjuk: a képek olyan egymásba fonódásával, ami a konkretizálható látványon túlmutatva képez sűrűsödési pontokat – saját magán belül. Vagy a versritmus által, ami valamiképpen, nehezen megfogható módon, talán nem is ritmusként, hanem dikcióként, tónusként, a hangvétel nullpontjaként vagy forrásaként már a vers előtt ott van. Jó olyan verset olvasni, amin azt érezhetjük, hogy aki írta, hallotta ezt, ahogy Kozsán Leó vagy Németh Tünde verseiben. Arra is találhatunk aztán példát, hogyan vezet át minket a szöveg az ismertből, nem egyszerűen valamiféle meglepetés-poétika révén az ismeretlenbe. Itt az átvezetés észrevétlenségén van nagy hangsúly, ahogy Darázsi Fruzsinánál, aki a mondatszerkezetei révén rejti el ezeket az átmeneteket, köznapiként, egyértelműként láttatva a szokatlant, vagy Biró Sára-Gyopárnál, aki a metaforáin keresztül teszi meg – másképp, ugyanezt.

Knausgard mondja az írásról, hogy az nem jelent mást, mint kihúzni valamit annak az árnyékából, amit tudunk. Ehhez tegyük még hozzá, hogy először, ahhoz, hogy ez megtörténhessen, társszerzőségbe kell lépnünk a verssel, lehetővé téve és működtetve a véletleneit.

 

Szólj hozzá!