Moesko Péter: Megyünk haza

Megjelent Moesko Péter: Megyünk haza című kötete a Műút-könyvek sorozatában

Hazamenni annyi, mint úton lenni az otthon felé. Az otthon, mint a nyugalom és biztonság szigete azonban nem elérhető, legalábbis Moesko Péter rövid történeteiben biztos, hogy nem. Régi sérelmek, titkok, neheztelések, rigolyák és előítéletek teszik áthatolhatatlanná azt a csöndet, mely testvérek, egykori és jelenlegi házastársak, szülők és gyerekeik között sűrűsödik. Minden olyan hétköznapi, a magány, a meg-nem-értettség, kommunikációképtelenség, a közöny, éljenek a családtagok akár egymás mellett, akár külön országokban. Olykor bátortalanul és ügyefogyottan megpróbálják elérni egymást, és ezekben a kísérletekben pőrén megmutatkozik a szándékokon és érzelmeken túli elemi összetartozás ténye, a szeretet lehetősége.

A sodró lendületű novellák éppen ezeket a megejtően ismerős élethelyzeteket szedik ízekre, és mutatják fel a maguk megszokott mindennapiságában. És azt, hogy hiába megyünk haza, úgysem leszünk soha, sehol sem otthon. (Deczki Sarolta)

Moesko Péter
1990-ben született Esztergomban. Ez az első kötete.

Műút-könyvek 039

Megjelenteti
a Műút folyóirat szerkesztősége
Weboldal
Facebook oldal
Twitter oldal

Kiadja
a Szépmesterségek Alapítvány Miskolcon
Felelős kiadó: Kishonthy Zsolt

Szerkesztette: Jenei László

Borító: Szabó Lívia

A borítóhoz Andok Tamás fotóját használtuk fel.

Nyomdai előkészítés: Takács József (Betűmester Bt.)

Nyomdai munkák: Prime Rate Kft, Budapest
Felelős vezető: Dr. Tomcsányi Péter

A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

ISBN 978-615-5355-28-8

96 oldal, 2500.-Ft

A könyvbemutató FB-oldala ITT elérhető!

Megvásárolható az Írók Boltjában és az Atlantisz Könyvszigeten.

Megrendelhető a kiadótól is: szepmestersegek.alapitvany@gmail.com