Szerelem sebei


Ez a fény, ez a tűz, amely eléget.
Mindkörülöttem csak e szürke tájék.
E szorongás — égért, percért, világért.
E kín, hogy egyetlen eszmét megértsek.

Ez a véres könny, mely már csak kiégett
lantot diszít: csatakos fáklyalángét.
E tenger, mely súlyával szinte rámlép.
E skorpió, amely szivembe fészkelt —:

szerelem-füzér, sebesültnek ágya,
hol álmatlanul álmodom, hogy itt vagy,
beesett mellem romja közt tanyázva;

s törekszem bár a bölcsesség csucsára,
szived engem nagy széles völgybe buktat,
hol bürök nő s vágy keserű tudása.

 

(Federico García Lorca: Szerelem sebei. Ford.: Somlyó György. Új Írás, 1985/1. 4.o.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük