Mikor apámmal közöltem a hírt,
hogy meghalt anyám,
hirtelen szája elé kapta a jobb kezét,
mintha megégette volna valamivel az ajkát,
vagy olyat mondott volna,
mit nem akart és máris megbánt,
a balt meg leejtette és kifelé fordított tenyérrel
sután az oldalához szorította, mint egy mozgássérült,
és nem szólt semmit,
csak állt ott a konyhaajtóban,
ahol összetalálkoztunk,
és nézett rám,
és soha többé nem fejezte be a megkezdett mondatot,
mellyel azt tudakolta volna,
hogy kérek-e citromos nápolyit,
melyet éppen akkor hozott Egerből,
hol bevásárolni volt,
mialatt a kórházból megérkezett a távirat.
(Oravecz Imre: A hír fogadása)