A romolhatatlan test. Nagy Sára munkáihoz

Sinkó István írása Nagy Sára festőművészről a legutóbbi Műútból

„Minden szó apró tetem” — ezt Nagy Sára egyik versében olvastam, s megértettem kép és vers egyneműségét. Nagy Sára szavai és görcsökbe rándult arca-teste képei (tetemek) aprócska valamik. Ő maga és önnönmaga, aki kiált felénk, képet mutat, szót emel magáról, nekünk riadt és kétségbeesett néző–hallgató–olvasóknak. Nem rosszat kiállt, valódit. A romolhatatlan test–lélek egységét a maga romlandóságában önti szóba, képbe.

Rajzai festmények, képei nagy erős rajzok. Műfajtörő, áthág jó néhány szabályt. Mindig meredten szemünkbe néz — ez önarcképnél nem túl gyakori. Teste skurcban, összerándulva, formái groteszken torzulnak. Egy vonzó női arc, test átírásban épp. Bacon deformált alakjai, szétfestett arcai vagy Ensor maszkok mögé bújt alakjai talán előképek, vagy csak idézetek?

Nagy Sára expresszív festő, ezt széles energikus ecsetvonások, lendületes vonalhálók, dúlt kompozíciók és harsány színek erősítik meg bennünk. Szerintem nem. Nagy Sára lírai klasszikus, testképe, arcképe a tükörben torzul, ám realista, finomra hangolt színeit csak egy más reflex, a néző megszokásreflexe transzformálja harsányra. Verseiben a lila, a narancs a szürke és a rózsaszín mellé simul, s így történik ez képei javánál. Grafikus alkatú festőnek is jellemezhetnénk Nagy Sárát, Dűrer, Holbein, Ingres, majd Schille és a német expresszionisták vonalát követve a rajz és szín egyenrangúsága okán. A felsoroltak — és Nagy Sára számára is — a vonal színes volta ellenére domináns elem. Rajzol az ecsettel, a mellérendelődő színvilág a vonalstruktúrákat, a kontúrt, a formahangsúlyt erősíti. Az intenzív színhasználatot a nem redukált vonalhálókkal tartja egyensúlyban. Így, együtt használva a vonal és a szín válik a nagysárai gondolkodásmód fontos kifejezőeszközévé. Élet vagy forma — a simmeli kérdésben Nagy Sára e kettős megközelítéssel, a szín és vonal egyenrangúságának használatával mindkét eszmét, formát és életet egynek tekinti. Nem választ, mint Rembrandt, vagy épp a reneszánsz festők zöme. (Előbbi az életet, utóbbiak a formát részesítették előnyben.)

Nagy Sárát az ember érdekli a maga emberszerűségében. Az ember — főleg ő maga — a deifikáció, a megistenülés előtti utolsó pillanataiban. Amikor még a báb nem csúszik le egészen, de az isteni lélekpillangó már kibúvik. Nagy Sára képei és versei az egész életről szólnak. „Az egész élet egyenlőtlenségeknek, vagy közömbös állapotok elkerülésének sorozata.” (Paul Valéry)