friss műút

-ról, -ről

Dénes Anita

Dénes Anita

1998-ban született Kolozsváron; Magyardécsében és Marosvásárhelyen nőtt fel. Négyéves kora óta olvas, nyolcéves kora óta ír. Jelenleg a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának hallgatója.

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Próza

Dénes Anita: Határ

2019. március 13.

Későn mentek át a szerb határon, a vonat megállt a tűző nap alatt, a lehúzott ablakokon fülledt délutánszag ömlött be a fülkébe, és Julkáék a nyári por ízével a szájukban várták, hogy megérkezzenek az ellenőrök. Ketten voltak, Julka és Heni, diáklányok, jókedvűek, hátizsákokkal és rengeteg életkedvvel felszerelkezve, és mentek, hogy ketten együtt meghódítsák egész Európát, első úticél: Görögország.

Amíg a vonat vesztegelt, Heni az ablakból kihajolva dohányzott, Julka nézte, ahogy a fülkébe betűző fényben táncolnak a füst fodrai, ő maga hátradőlt az ülésben, a lábát elnyújtotta a fülke padlóján, élvezte, hogy itt és most vannak ők ketten, és nem gondolt semmire. Egészen addig, amíg Heni meg nem szólalt, hogy Julka, megcsókolhatlak?

Julka éppen ivott egy kulacs vodkával megbolondított narancsléből, hosszan, jólesőn kortyolt, amikor Heni feltette neki a kérdést, és bele is fulladt az üvegbe ott helyben, félrerántotta a szája elől, úgy köhögött. Heni elnyomta a cipője talpán a csikket, odament Julkához és jó erősen hátba vágta, hogy elmúljon a köhögés, közben vigyorgott, amiből meglátszott, hogy nagyon is szándékosan tette fel a kérdést úgy, ahogy.

Megbolondultál, krákogta Julka, amikor levegőhöz jutott, és Heni még mindig mosolygott, de mintha már nem lett volna olyan jókedvű, mint azelőtt, nem nézett Julkára, helyette a padlót nézte és azt mondta, hogy hát nem t’om, csak kedvem lett megcsókolni valakit, mert olyan szép ez a nap, de ha nem akarod.

Julka lesütötte a szemét és hallgatott, nem igazán tudta, mit feleljen, mert tényleg szép volt a nap, a tűzkék égen úszó felhőkkel és a fülledt vonatfülkével, a porral, amit nagy fellegekben hajtott maga előtt a szél, és volt valami Heni arcában, talán a szája lágy íve, ami tényleg azt sugallta, hogy egy csók itt és most a legtermészetesebb dolog lenne a világon, és amikor ezt gondolta, Julka rájött, hogy részeg.

Mégis zavarban volt, mert Henivel együtt nőttek fel, általános iskolás koruk óta ismerték egymást, és eddig minden olyan természetesnek tűnt közöttük, nem tudta, ha belemegy a játékba, változni fog-e köztük ez az egyensúly, lesz-e súlya annak az egy csóknak akkor is, ha mindketten jól tudják, hogy nem fontos, hogy csak a kék ég és a szálló porfelhők miatt volt az egész.

Tulajdonképpen honnan jött az ötlet, kérdezte, és Heni erre azt felelte, hogy hát nem is tudom, ha boldog vagyok, mindig rám jön, hogy megcsókoljak valakit, csak kevés olyan embert ismerek, akitől meg merem kérdezni, és aztán oldalba bökte Julkát és hozzátette, hogy szóval érezd magad megtisztelve, ezen nevettek egyet és valahogy könnyebb lett köztük a levegő, szóval boldog vagy, ezt mondta Julka, és Heni szinte csodálkozva nézett rá, persze, mondta, itt vagyok a legjobb barátnőmmel, előttünk a nyár és az egész világ, nana, mondta Julka, csak Európa, tudod jól, hogy hogy értettem, mondta Heni duzzogva, és Julka megbánta a válaszát, hirtelen olyan könnyű volt elrontani a dolgokat egyetlen szóval, és ekkor rájött, hogy teljesen mindegy, megcsókolja-e Henit vagy sem, mert már úgyis minden megváltozott közöttük ezen a törékeny nyári délutánon.

Ettől a gondolattól felbátorodva előrehajolt, gyere ide, mondta, és a hangja furcsán ellágyult, Heni felnézett rá, és a napbarnított arca sötétvörösre pirult, de azért mosolygott, és közelebb fészkelődött a foszlott huzatú ülésen, és a pillantásából Julka megértette, hogy Heni egyáltalán nem azért kért tőle egy csókot, mert boldog, hanem mert akarja, nagyon-nagyon régtől, de csak most nyílott rá alkalma, hogy valahogy előadja a kérését, és Julka elszédült ettől a hirtelen tudástól, de a két égitest, aki ők voltak, már ütközőpályára állt, és ő nem akart eltérni ettől a pályától, csak közelített Heni felé az ajkával, végtelenül lassan, és akkor váratlanul óriási csörömpöléssel elhúzta valaki a fülke ajtaját. Kérem az útleveleket, hölgyeim, mondta a határőr az ajtóban állva, és a tekintetén egyáltalán nem látszott, hogy meglátta vagy megsejtette volna, mit szakít félbe, de Julka és Heni mégis szétrebbentek, és zavart mozdulattal nyúltak a hátizsákjuk után, és nem néztek többet egymásra még akkor sem, amikor az ellenőr tíz perc múlva visszatért az irataikkal, még akkor sem, amikor rándult alattuk a vonat és nehézkesen elindult, még akkor sem, amikor áthaladtak a határon és kifutottak a világba, mert bárhogy is döntöttek, a végén mégsem rajtuk múlott az egész.

 

Szólj hozzá!