Ezek a kápók és Blockälterek a parancsnoknak dolgoztak, de sóhajtoztak, sőt olykor sírtak is azok sorsán, akiket a krematóriumokba vezettek… Ez a tudathasadás azonban nem volt teljes, saját magukat soha nem tették bele a szelekcióra szántak névsorába. Mihail Szidorov különösen fenyegetőnek érezte, hogy a nemzetiszocializmus nem monoklisan, junkergőggel, néptől idegen fensőbbséggel állított be a lágerba. A nemzetiszocializmus otthonosan élt a lágerban, nem különült el az egyszerű néptől, népiesen tréfálkozott, s nevettek is a tréfáin. Plebejus volt, és egyszerűen viselkedett, kitűnően ismerte azoknak a nyelvét, lelkét, gondolkodásmódját, akiket megfosztott a szabadságuktól.
(Vaszilij Grosszman: Élet és sors. Ford.: Soproni András. Európa, 2013. 12.o.)