Lódulj neki Biberkopfocska

Van egyfajta eszméletlenség, amely olyan, mint a halál az eleven testben. Franz Biberkopfot eszméletlenségében ismét ágyba fektetik, csak fekszik, csak fekszik azokon a meleg napokon, és megállapítja: halálomon vagyok, érzem, dögrováson. Ha most nem teszel valamit, Franz, amúgy istenigazában, végérvényesen, erélyesen, ha nem fogsz egy furkósbotot marokra, egy kardot, és nem vagdalkozol magad körül, ha — mindegy, hogy mivel — most nem lódulsz neki Franz, Francicska, Biberkopfocska, öreg szivar, akkor kampec neked, visszavonhatatlanul!

 

(Alfred Döblin: Berlin, Alexanderplatz. Ford.: Soltész Gáspár. Magvető, 1976. 280.o.)