Homlokegyenest ellenkezik

Lengyel Péter   Életművében — a művek kis száma igazolja — azonos nyomatékkal szerepel a hallgatás és a megszólalás. Mi az író hallgatásának jelentősége?

Ottlik Géza   Hát amíg hallgat, addig biztos, hogy nem mond ostobaságot vagy hazugságot. Vagy ami még rosszabb: fölösleges dolgot, olyat, amit már elmondtak. De hát ez nagyon bonyolult kérdés. Elhallgattam például barátaimmal és a magyar irodalommal együtt 1944 márciusában, amikor a náci csapatok megszállták az országot. Aztán megint, visszavettem az Iskola a határon című regényem első kéziratát a kiadótól, 1948-ban. Nem ezt értem az író hallgatásán, nem az ilyen hallgatásokat. Hanem azt, hogy például most sem volna szabad beszélnem, pongyolán, az élőszó felelőtlenségével válaszolnom kérdésekre. Homlokegyenest ellenkezik ez a mesterségünkkel. Az író sohasem mások kérdéseire felel. És nem röviden, körülbelül, nagyjából. És nincs véleménye: nem absztrahál, hanem konkretizál. Nem értelmez, hanem ábrázol. Visszaállítja a szemléletes állapotot, ahonnét a vélemények eredtek. Elölről kezdi a világot. Tulajdonképpen a hallgatás és a szó határzónáján tartózkodik, a senkiföldjén, s csak be-betör a nyelvbe, a tér-idő-anyag rögzíthetőségébe, azzal, amit át tud menteni a nyelven inneni tartalmakból. Aztán megint elhallgat.

 

(Ottlik Géza: Próza. Magvető, 2005. 204-205.o.)