Nîmes, Montpellier, Carcassonne, Toulouse… négy nap pihenés nélkül és négy éjjel! Megérkezünk, megmosakszunk, eszünk és táncolunk — a zenekar bizonytalankodik, és leblattol, aztán lefekszünk — érdemes egyáltalán? —, és újra útnak indulunk. Lefogyunk a fáradalmakban, és senki nem panaszkodik, fő a büszkeség! Változnak a varieték, az öltözők, a szállók, a szobák, oly közönyösen megyünk egyik helyről a másikra, mint a hadgyakorlatozó katonák. A sminkes doboz felpattogzott, kilátszik a csupasz pléh. A színpadi kosztümök már nyűttek, előadás előtt sebtében tisztogatjuk őket benzinnel, s áporodott púderillatot és petróleumszagot árasztanak. A piros szandál, amit a Rabság-ban viselek, megrepedezett, kárminnal festem át, Driád-tunikám harsány szöcske- és rétzöld színe kifakult. Brague a sokszínű piszok káprázatos látványát nyújtja: hímzett bőrnadrágja páncélmerev az esténként ráfröccsenő művértől, s egy frissen megnyúzott ökör bőrére hasonlít. Az Agg Barlanglakó egyenest ijesztő jelenség: színehagyott, büdös nyúlbőrökbe van burkolva, kócparókája hullik.
(Colette: Kóborélet. Ford.: Dániel Anna. in: Colette: Kóborélet és más kisregények, Európa, 1972. 145.o.)