friss műút

-ról, -ről

Lesi Zoltán

Lesi Zoltán

(Gyula, 1982) Diplomamunkája egy Weöres Sándor szonettjeit elemző számítógépes program volt. Élt már Sarkadon, Szegeden, Budapesten, Teheránban és Bécsben. Kötetei: Merül (JAK); Daphnis ketskéi (FISZ); Karton és Matild — A zombimentők (Móra).

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Vers

Lesi Zoltán: Versek

2019. január 10.

Beültetés

Miért álmodik Tenzin a város utcáin
végigrohanó kutyákkal?
Miért indítja be ez a háborús

emlékeimet? Hallottál a kísérletről,
amelyben tíz különböző
gyerekkori képet mutattak? Kilenc

kép valódi volt, egy pedig hamis:
gyerekkori képüket beillesztették például
egy galambházba, ahol sohasem

jártak. 80% felismerte magát, emlékeztek
a hamis képen látható dolgokra. 20%
nem emlékezett, de amikor a kutatók

még egyszer rákérdeztek, a többiek
is felismerték a képet. Emlékeztek
egy teljesen kitalált élményre.

 

Állatkerti nagybevásárlás

A háború előtt költöztünk
az állatkerthez tartozó villába.
Még nem vonultak be a nácik,
nem kérték el az igazolványomat,
ha kenyeret vettem. Még
éltek az antilopok, a pónik, a tevék
és a több száz trópusi
madár, ha csak rájuk gondoltam,
éreztem, közel a paradicsom.

A gettó falai már álltak, és mivel
a város legjobb zoológusai zsidók,
gyakran jártam át. Könyvekért
cserébe ételt csempésztem be.
Közben az állatkert hívatlan
látogatói összeszedték és zsákokban
vitték el az ehető madarakat.

Elkezdődtek a deportálások,
a legjobb barátaim tűntek el.
A zsiráfokhoz már nem jöttek
látogatók, a nácik kineveztek
a városi parkok és az állatkert
főintendánsának, ezzel autó is járt.

Pont belefért az a nagy afrikai
láda, ami a szobámban állt. Az
elefántokat bombatalálat érte,
gondozójuk jött velem a
gettóba. Éhségnek estek áldozatul
az akvárium halai, puskatussal
törték be az üvegtáblákat.

A kocsival csak a gettó bejáratáig
jutottunk, de a ládát be tudtuk
vinni. Mivel az őrök ismertek, nem
kérdeztek semmit, talán azt hitték,
van egy szeretőm odaát. Ez tilos,
de mégis sokan jártak át. Egyenként
vittünk ki így több száz embert.
Az elpusztult állatok ketrecei úgyis
szabadon álltak. Hazudtam az állatokról.

Hazudtam éjjel, hazudtam nappal,
hogy elég élelmünk legyen. Még a
kígyók húsigénye is hibásan került
be a könyvekbe, hogy ne haljunk
éhen, megettünk mindent.
Mire az ostrom befejeződött,
egyetlen állat sem maradt életben.

 

A kamera leáll

A radiátornak nyomom
a hátam. Heinrich Ratjen mellettem
kínlódik az ágyon. Hideg van,
de kárpótlásul simogatja
a szőrömet. Nyolcvanhat éves férfi,
női lélekkel, a valaha volt
legjobb magasugró.

Adhatna egy kis tejet is,
akkor még jobb lenne, de most nem
rovom fel neki. Olyan szomorú,
mint Herculine Barbine
vagy Garfield karácsonykor.

Nem hagyhatom, hogy végezzen magával,
mert teljesen rá vagyok utalva.
Ezért rendszeresen kikaparom a szőnyegre
a gyógyszereit, ráugrok a
gázcsapra, onnan ellenőrzöm a területet.
Heinrich csak fekszik, ül, néha
feláll, ad egy kis tejet,
közben a magasugrásról
beszél, hogy akkor most a halálnak is
nekifut. Szerencsére inkább mellém
fekszik, simogatja a szőrömet,
én meg dorombolok.

 

Szólj hozzá!