friss műút

-ról, -ről

Veszprémi Szilveszter

Veszprémi Szilveszter

(1997, Pécs) költő, slammer, blogger.

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Vers

Veszprémi Szilveszter: Versek

2018. december 06.

Saudade

 

Saudade, portugálul azt jelenti, hogy
szerettem azt a sétáló utcát,
a kis terasszal,
a higanyszürke pléddel és
a ragacsos mézes kávéval,
aminek ízét még sokáig magammal viszem.

Saudade, portugálul azt jelenti, hogy
jó volt felállni. Közel menni a folyóhoz.
Érezni a halsütő összetéveszthetetlen illatát,
és hogy keveredett a száraz városi széllel és a párával.
Mély levegőt venni
és a következő percben szublimálni,
hogy a harmadikban egy kikristályosodott részemet
otthagyjam a rakpartra vezető betonlépcsőn.

Saudade, portugálul azt jelenti, hogy
jó volna újra egyesülni a kis kristályokkal,
amiket szétszórtam,
összeszedni a szökőkutakba dobott aprókat,
visszagyűjteni az elküldött képeslapok árát,
venni rajtuk még egy mézes kávét,
meg még egyet, meg még egyet,
amíg az íze a szám ízévé válik,
ha ez egyáltalán lehetséges,
aztán egy csókot dobni csak úgy a levegőbe,
a sétálóutcán lemenni a folyóhoz,
és ott ülni, amíg meg nem utálom az illatot és a látképet.
Ha ez egyáltalán lehetséges.

 

Leomlott reggelre

 

Az iskolából lopott krétákkal
a járdaszéli nagy platánok
alá rajzoltuk az életet.
Reggelre lemosta az eső,
üresre homályosította a dér,
vagy belepték a levelek,
és a közmunkások
napról napra felsöpörték,
biztosan nem azért, hogy nekünk újra
tiszta betonunk legyen.
Valahogy mégis így alakult,
és mi új várakat rajzoltunk,
magas várfalakkal,
nyitott kapuval.
Mögé nyüzsgő, boldog utcákat
képzeltünk, és tényleg azt hittük,
hogy az elhomályosult,
lemosott vagy lesöpört nagy rajzlapunk
minden nap valami újat tartogat,
aztán egy parkolóbéli ugróiskolánál
elfogyott a kréta,
és némi bukdácsolás után
egyébként is kamaszodni kezdtünk.

 

Az ecetmuslicák elmenekülnek a széndioxid elől

 

A nő lefelé tart a mozgólépcsőn,
sír. A barátnője próbálja vigasztalni.

A padon ülő srác a rágójával játszik,
és bámulja az előtte elrohanókat.

A vendég a kávézó asztalánál mosolyog
a könnyedjárású baristára,
aki lóherét rajzolt a kávéhabba.

A korlátnál az apa fogja a gyerekét.
Együtt nézik a szökőkutat,
és a világoslazac járólapot.

Lehetnék bárki.

Az osztálytársak közül az egyik,
akik vidám füzetekkel lépnek ki a papírboltból.

A srác, aki sálakat próbálgat
és most egy sonkavöröset választ ki.

A lány, aki az új rúzsát szorongatva áll a drogéria előtt,
és kerülgetik a rohanó emberek.

A tömeg egy közös szinuszcsomó
impulzusára lüktet, én pedig, én pedig,
én pedig, csak egy vértest vagyok,
aki öntudatlanul szállítja
az izomrostok közti hajszálerekben az oxigént.

Ha valaki keresne,
hagyjon üzenetet.

 

Szólj hozzá!