Sétálok a Kazinczyn
álmos hanyatlás léptei a macska- és vízköves avaron
meleg őszi éj van, rózsákat hitegető forradalom
egy szó tapad hátulról, megkarcol dióhéj éle
„Szia!” — vissza se nézek, már tudom
a hang egy prostituált jogos tulajdona
éjjelnek inkább már hajnal
ki mondana sziát lefekvés előtt
pláne felkelés után
főleg ilyen állelkes, kiégett hangon
kelletlen hátranézek, késő húszas nőt látok
egy elrontott babafejet, harctéri nyomokkal
„Szia!” — fogadom korrekten
miközben a pizza roncsai forognak zsíros ujjaim közt
ahogy őt forgatja a perverz, rendezői élet
„Hova mész?” — kérdi szilárd érdekkedvességgel
„Biciklimhez, hű lovamhoz.” — oldanám a thrillert, játékba vonva
„És Te?” — elvetélt kérdésem gurul a Kazinczyn, a falak közt, fejjel a betonba
„Én dolgozom…” — tájékoztat teljesen fölöslegesen
nem létező kétségem maradéka is szétfoszlik
bár, végül is, a munka nem szégyen
a szekunder szégyen viszont munka
(ez itt most kapásból két rossz tipp)
ballagó hanyatlás a macska- és vízköves avaron
meleg őszi éj van, rózsákat taposó zombiforradalom
„Szex nem érdekel?” — robbantja szét a sosem állt köntörfalat bamba modorával
„Sok boldogságot, ha ez jó neked, vagy legyen erőd kilépni belőle”
— szólal fel bennem a hipokrita érsek
hitetlenkedve mered maga elé, nem látom, csak érzékelem
— szembesítést az ember éjjel már nem vállal —
hallgatólagosan sétálunk egymás mellett
ő kissé lemarad, hátrasorolja magát
én elöljáró polgárként lépkedek, magasztos erkölcsi tógámban
„Biztos nem érdekel?”
— mint aki reménykedik, hogy csak éppen rossz passzban van a kedves vevő
kosarának tartalma egy darab, megtévesztésig emberi áru
kérjük, válasszon: kártyáját, vagy etikáját veszi elő
a Dob utca sarkán feltételesen megállunk
„Hallhattad abból, amit és ahogy mondtam”
— felelem felé fordulva
ő újból értetlenkedik, hogy játssza
vagy tényleg ennyire nem érti, mi történik vele
nem tudom
szerintem ő sem tudja
elválnak útjaink
ő ellavíroz hátsó lépcsőjének legeslegaljáig
én továbblépek egy könnyű sóhajjal
a szemlesütötte sávig