friss műút

-ról, -ről

Mezei Gábor

Mezei Gábor

Gyöngyösön született, Miskolcon nőtt fel, Budapesten él. Költő, első lírakötete 2012-ben jelent meg függelék., a második 2016-ban natúr öntvény címen. Monográfiája: Fordítás és anyagiság – az írás mint kultúrtechnika az Örök barátainkban (2016). Fotó: Pálfi Detti.

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Rendezvények

Mezei Gábor: Műhely a hangárban

2018. november 07.

Szöveggyár, Miskolc, 2018 — műhelyvezetői jegyzet. Intenzív atmoszféra, három nap a közös munka, és a kölcsönös figyelem terében. Mert ez itt a legfontosabb, a közvetlen visszajelzések. Azok, akik részt vettek ebben az évben a Műút rendezvényén, ezt kaphatták a gyártól, de ezt a legbőségesebben.

Aki a tizenötödik versét — líraműhelyről lévén szó — próbálja éppen befejezni, annak az olvasói reakció még máshogy fontos, és talán túlságosan is meghatározó. Az utóbbi a műhelyvezető ügye, kritika és bátorítás, javaslatok és kérdőjelek. Ezek elegye. A reakciók súlyát pedig az növeli, hogy ezen a műhelyen több helyről érkeztek a visszajelzések — a résztvevők egymásra reagáltak, de a meghívott vendégek, ahogy a Műút szerkesztői is, végig jelen voltak a háromórás etapokon. Korpa Tamás lelkesült dicséretei, Lapis József körültekintő észrevételei, Mohácsi Balázs zsigeri válaszai ugyanúgy bekerültek a közös, mindenkit magába húzó térbe, ahogy Vásári Melinda szövegigényes kommentárjai és Zemlényi Attila inspiratív futamai. A közös jelenlét sűrűségét ez a kívülről portával határolt, belül nyitott és bizalmas vasgyári műhely-tér adta. Ráadásul egy szerző életében a későbbiekben más formákat öltenek, és biztosan ritkulnak a visszajelzések, az anyagmegmunkálás finomabb folyamatait már egyedül végzi. Egy ilyen közös helyzet pedig arra is alkalmas, hogy ha elakad az ember egy-egy szövegében — mert van ilyen, hogy ami a legközelebbi volt, hirtelen a legkevésbé sem hozzáférhető —, a közös hangtérben kívülről érzékelve újból, bár már mint újabbra, rátaláljon.

A vers mint tárgy. Ez a lehető legkevésbé megfogható összefüggés, amihez próbáltunk közelíteni. Abban az értelemben, ahogy olvasója előtt, művészeti tárgyként jelen van, ahogy használja terét, ahogy belekapaszkodik — saját maga egyetlen lehetséges verziója. Ezt persze csak várni lehet, de mikor előáll, felismerhető, sőt, nem ismerhető félre. A másik, ettől korántsem függetlenül, az írás folyamatában a már leírtak egyetlen helye. És egyáltalán, hogy amit egyszer leírtunk, az már játékban van, ahhoz már minden későbbi és korábban leírt betűnk viszonyulni fog.
Szövegritmus. Hogy az utóbbi van előbb. Hogy a ritmus már megvan, mikor a vers megindul, éppen tőle. Ennek is láttuk példáit.
Motívumok, metaforák hálói. Hogy ezek miképpen szövődnek. Miután mindenkinek a verseiről beszéltünk, egy feladványt kaptak, négy szót, amikből verset írtak: pók, hajszálrepedés, falevél, tenyér. Erős hálók alakultak, és aztán a négy szó egy lehetséges fonadékát, egy korai Peer-verset szálaztunk. A hozott anyag működni látszott, ezen volt is meglepődés.

Arra, hogy a kortárs magyar lírában párhuzamosan sokféle poétika van jelen — azon túl, hogy a műhelyen ez máshogy, de szintén megtapasztalható volt — Lapis József és Mohácsi Balázs beszélgetése mutatott rá. Vásári Melinda kérdéseire válaszolva azt világították meg, hogyan kerülnek egymás mellé ezek a poétikák, milyen viszonyok tételeződnek közöttük. Azt lehetett itt megtapasztalni, hogyan áll össze, vagy esik szét ez a szövegtér, ez a hangár, és mit jelent megszólalni benne. Korpa Tamás és Tellinger András print és online fórumokról, illetve saját költői, szerkesztői, grafikusi gyakorlatukról beszélgettek. A SzIF Online-ról és a Műútról, a szerkesztés irányairól és a design szerepéről. Jenei László közreműködése nyomán a folyóirattárgyig vezető út is láthatóvá vált, ahogy később a miskolci slammerek, majd a tábor résztvevői a gyár melletti makadám felezővonalán.

Mást is tudott a hangár. A Factory Sportaréna ugratóin vacsora után könnyed rollerezéssel, szivacsmedencéjébe ugrálással zártunk, csendes figyelmet oldva kerékdübögéssel. Az egyik ugrató alatti hálóban — öt pókkal — pedig Jenei Laci elkészítette életének eddigi legszűkebb térben lőtt panorámafotóját.

Szólj hozzá!