Szökés

Hazafelé monoton teker, felvált a leggyorsabb fokozatra, ott kattog kicsit a váltó, meg Pier agya is, megölöm őket, hiszen úgyis meghalok, dehogy halok meg.

Pier minden nap megy. Hova tekersz ennyire, kérdi a barátja, mi elől menekülsz ilyen tempóban? Pier nem tudja, csak azt, hogy az ötven fölötti tempó kell neki, és hogy az a lelet nem megnyugtató, az orvos csak a vállát vonogatta, mikor megkérdezte, mennyi ideje van még. Idő. Az idő vészesen lassan múlik, amíg a leletet várja, és rémítően gyorsan, mikor Évával van. Négynegyvenkor kel, nyújt, bemelegít. Felveszi a rózsaszín trikót, és a fekete, ülepben szivacsos nadrágot, betáraz energiaszeletből a derekán lévő zsebbe, a flakonba izotóniás italt tölt, indul.

Két tókört megy, hétvégén tripla kör. Ismeri már a völgy felé vezető úton a gyökérbuckákat, tudja, hol fogja arcon csapni a lelógó fűzág, hol van makacs ellenszél. Hajnalban béke van, és párás, merengő köd a víz felett. Elolvassa a Stégről a vízbe ugrani tilos! táblát, hova máshova szabad akkor a stégről, ezen a kérdésen mindennap felhúzza magát, és különböző válaszokat talál ki, stégről a stégre, vízből a vízbe. Szótagolva mondja magában, miközben fújja a levegőt. Pier teker.

A dombon való kiállás közben Pier agya egyre fokozódó tempóban gondolatokat lapoz. Van ez a módszere, hogy ne idegesítse fel magát, ha olyan dolog jut eszébe, ami nem kelt jó érzéseket benne, akkor, mintha képes könyvet lapozna, tovább fordít, és a másik oldalon másik kép várja. Akarattal fordítja tovább a matt, érdes lapokat. Elég vastag és nehéz könyvekkel végez, mire hazaér.

A barátja szervezi majd a temetést, senki nem jöhet feketében, és mindenki csak egy szál virágot hozzon. El ne felejtsen öblös szájú vázákat venni. A legszebb száj Éváé. Éva nem költözik hozzá, de néha Piernél alszik. Az alvás a legrosszabb, vagyis a hiánya, négy-öt óránál többet nem tud aludni. Éva szerint az alvás megszépít. Pier szerint az idő szépít meg mindent. Évát majd támogatni kell a temetésen, és a barátja ott lesz Éva mellett, zsebkendőt nyújt neki, utána hazakíséri. Másnap biztosan felhívja, majd hétvégére találkoznak, kimennek együtt a temetőbe, kidobják a nyúlós szárú virágokat, kiöntik a büdös, zöld vizet, hazaviszik és együtt kimossák a vázákat, bongó hangú poharakkal koccintanak, berúgnak majd, és bánatszexelnek. Nem, ez esélytelen, inkább sírnak közösen, berúgnak, fotókat nézegetnek Pierről, elmondják, hogy mennyire hiányzik, megvigasztalják egymást és bánatszexelnek. Dehogyis, inkább összevesznek valamin, amire nem egyformán emlékeznek, de már nem tudják meg az igazat, tovább veszekednek, üvöltöznek is, Éva biztos toppantva kiabál. Hiszen nem is bírják egymást. Még hogy szex. Inkább úgy lesz, hogy megbeszélik, mikor ürítik ki Pier lakását, ahogy kérte. Ez nem lehet igaz, még a végén tényleg összehozza őket, gondolja Pier, majd fújtatva kiáll az emelkedőn, mintha szökne a tête de la course-tól, és hazáig már nem gondol.

Pier úgy dönt, nem fog meghalni. Az orvos helyesel, és azt mondja, az már fél gyógyulás, a döntés fontos, és hogy csak tekerjen tovább. Hetekig gondosan ügyel arra, hogy a barátja és Éva ne találkozzanak, ne beszéljenek, ne legyen közös téma. Figyel, hogy a gondolatlapozásnál se kerüljenek egy lapra, és átírja a végrendeletét, ne csináljanak semmit se együtt majd. Újabb egy hét elteltével a reggeli bringa után mégis visszaírja, kiröhögi magát a tükörben. Hogy gondolta. Aznap sokáig benn marad, éjfél után keveredik haza, nehezen alszik el, de másnap szombat, akkor ül nyeregbe, amikor akar.

Délután indul, mára négy kört tervezett, nagy erőt érez. A lejtőn már messziről lát két biciklist, akiket nyilván megelőz majd, mert azok nevetgélve egymás mellett karikáznak. Ismerős a copf, a hát, a fenék, és a férfi is, nahát, ez a barátja, és minden kétséget kizáróan Évával. A gondolatok csak úgy kergetőznek Pier fejében, vészfékezve áll meg, és nézi őket, amíg el nem tűnnek a bokros kanyarban.

Hazafelé monoton teker, felvált a leggyorsabb fokozatra, ott kattog kicsit a váltó, meg Pier agya is, megölöm őket, hiszen úgyis meghalok, dehogy halok meg. Akkor megölöm őket, és nem halok meg, vagy nem halok meg, nem ölöm meg őket, igen talán ez a legjobb, és mind a kettőt megbüntetem, még nem tudom hogyan, de nagyon kitalálom.

Pier következő hétfőn megtudja az orvostól, hogy az eredményei csodás módon javulnak, még nem tudni mitől, talán a pozitív gondolatok. Úgy dönt, új életet kezd, átrendezi a lakását, és ez a terv az életével is, sokat főz és énekel. Vacsorára hívja a barátját és Évát is, összeölelkeznek, berúgnak, kicsit sírnak is, mikor Pier mindent elmesél, kezdi a betegséggel, befejezi a fenék megpillantásával. Dülöngélős nevetéssel megígérik egymásnak, hogy másnaptól együtt tekernek, nincs kivétel, minden áldott reggel. Piernek két korty bor között az jut eszébe, hogy ezek ketten fogják-e bírni a gyilkos tempót.