Akrázia | Műút portál

friss műút

-ról, -ről

Tóth Vivien

Tóth Vivien

Tóth Vivien (1994, Budapest) Írásai korábban megjelentek az Élet és Irodalomban, az Irodalmi Jelenben, a KULTer.hu-n, és a FÉLonline.hu-n

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Próza

Tóth Vivien: Akrázia

2018. augusztus 10.

Megcsaltál? Kérdezi anyám apámtól. Szűkölök a sarokban, beszöktem mihelyt felment a hangerő. Megcsaltál? A kurva nénikédet, válaszolj! Anyám karon ragad, beránt maguk közé. Megcsaltál? Válaszoljál már, bazdmeg! Csattan a pofon az arcomon. Szorítja a torkom, kapkodok a levegő után. Sokszor csinálta már ezt, tudom, hogy hamarosan levegőhöz jutok, de nehéz megszokni. Pánikba esem, rúgom, ahol érem. Nem akarom bántani, de megfulladni sincs kedvem. Szemen köp, hogy megnyugodjak. A solymász szomszédunk mutatta neki, hogy le kell takarni a madár szemét, akkor lehiggad. Anyám ezt a maga módján ültette át a nevelési módszereibe. Utoljára kérdezem, krákog, megcsaltál, Pista?

Lehet, mondja apám.

Anyám üvölt a kertben. Meghajlanak a tulipánok a lába előtt, nem tiszteletből, csak nem tudják elviselni a rikácsolást. Rázza az öklét az ég felé, kérdezi, hogy miért tette ezt vele Isten, pedig öt perce még ateista volt. Az ajtóból nézem, apám az asztalnál ül, vastagon vágja a szalonnát. Leteszi a katonákat az asztal sarkára, eljátsszuk, hogy ellopom őket. Bejön anyám, nyoma sincs az idegösszeomlásnak, folytatja az ebédet. Beleültem a levesbe. Mikor a répák földet értek, anyám már a kertben sikítozott, hogy miért nem vetette ki a méhét. Múlt héten csak verést kaptam, amikor az egyik tyúkot bekergettem a szomszédba. Anyám egész délután kereste. Azt mondta, ha bevallom, hogy hol van, nem büntet meg. Bevallottam, másnap az ágyat nyomtam. Apámnak azt hazudtam, hogy elcsaptam a gyomrom. Aztán ő is megvert, mert nem tudtam segíteni.

Meghúzom magam az asztalnál, a gatyám tiszta bableves. Maradt még egy kicsi a tányérban, azt kanalazom, hogy jóvá tegyem bűnöm. Mit játszod az eszed, kérdezi anyám. Nem fordulok felé, beleolvasná a szemembe a megvetést. Apám csöndben van, elhasználta szókészletéből az összes szinonimát a szerencsétlenre. Közben készül a második, mákos tészta. Elfogyott a levegő a tányéromból, nincs már mit kanalazni. Elém vágják a mákot meg a cukrot, keverjem össze, legalább legyen valami hasznom. Görcsösen fogom a kanalat, másodpercenként nyelek és pislogok, hogy ne kezdjek el sírni. Ezt a módszert még az unokatestvérem mutatta nagyapánk temetésén. Ha érzed, hogy összegyűlt a könny a szemedben, pislogj és nyelj egyszerre, akkor nem csordul ki, eltűnik. Nem éreztem sosem, hogy összegyűlne, de azért becsületesen nyeltem és pislogtam. Nagyon kellett koncentrálnom, bevallom, néha nem is egyszerre csináltam.

A temetés végén anyám odajött hozzám, hogy szégyellhetem magam, amiért lejárattam az egész családot. A vacsoránál többen is részvétüket nyilvánították az apja, és a fogyatékos gyereke miatt. Azóta nem próbáltam, de most sem igazán vált be.

Tenyeremmel törlöm le a taknyom. Nézem a tulipánokat, anyám áthajol a vállam fölött, és suttogja: Onnan nőttél ki te is. Tessék? A földből születtél, nem belőlem. Tátva marad a szám, megint eszem a levegőt, hevesen dobog a szívem, itt most valami fontos hangzott el. Apám belebrummog a falu csendjébe. Ott találtunk a kanna mellett. Úgy sírtál, hogy nem tudtunk aludni tőled. Először azt hittük, hogy egy kismacska. Majd amikor nem bírtuk már tovább a nyivákolást, kimentünk érted. Csúnya voltál, még a szádban is föld volt. Én piszkáltam ki az ujjammal, ezzel itt, ni. Azóta se háláltad meg, büdös kölke.

Hagyd már békén, nem látod, hogy halálra van rémülve, dohog apám. Anyám szeleteli tovább a holnapra való krumplit. Megvárja, míg apám kimegy, aztán folytatja: Nem akart ide téged senki. Jól megvoltunk az apáddal ketten. Mondtam neki, hogy vetessünk el. Azt’ már túl késő volt. Kivettem a fiókból egy hústűt, szúrjon azzal hasba, nem akart a hülyéje. Azt’ miután kinyomtalak magamból, már nem kívánt. Nem nyúlt hozzám. Undorodik, azt mondta. Mert oda nem rakja be, ahonnan a gyerek kijön. Előtte nem tudta, hogy onnan jön. A kurva életbe. Most meg mit bömbölsz, hányszor hallottad már ezt a történetet. Nincs ebben semmi új. Fejezd már be! Nyivákolsz megint, mint a kismacskák. Kimegy apám után, nem bír elviselni.

Hányszor hallottam már ezt. Én rontottam el, nekem kell helyre hoznom. A suliban is ezt tanították. Ha megbántunk valakit, kérjünk bocsánatot, ha rosszat okoztunk, próbáljuk rendbe tenni a dolgokat. Segíteni akarok. Ha visszajön anya, és elkészülök az összes krumplival, nagyon büszke lesz rám. Talán akkor ma csak egyszer fog megverni. Megfogom a kést, elindulok a lábas felé, magamra öntöm a meghámozott krumplikat. Berohan anyám, veszi elő a hústűt, kikerget a kertbe. Megbotlok, beesek a tulipánok közé, letaposom az összeset. Anyám a zokogásommal azonos ütemre veri a fenekem. Csak segíteni akartam, édesanya, üvöltöm. Belenyomja a fejem a szirmokba, fülembe suttogja: Nem belőlem vagy.

Szólj hozzá!