friss műút

-ról, -ről

Székely Márton

Székely Márton

Székely Márton (1990, Debrecen) író, doktorandusz

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Próza

Székely Márton: Hévmegálló, két másodperc

2018. július 27.

A hévszerelvény elnyeli a fényes muslicafalat, a muslicák és a napfény a hévet, nyári este, a levegő mozdulatlan, a hév smaragdból van, a muslicák borostyánban vagy mézben,

borostyán, smaragd, opál, jáspisgyűrűk egy halott öregasszony kövér kezén a koporsóban, ezekkel álmodtam,

aztán a következő vágáskor egy cseppkőbarlangban voltunk, kékes mohás kövek alatt visz egy autóbusz, talán valahol a Balkánon, a barlangból kiérve nagyon fúj a szél, a barlang mellett zöld mező kecskékkel vagy birkákkal, meg valamelyik nőm is ott volt, vagy több nő furcsán összeragasztva, ez eléggé feldühítené őket a valóságban, hogy összeragadtak, az arcbőr fehérsége maradt csak reggelre,

a csípős szél és a fehérség, fehér arcbőr barna rózsapöttyökkel, anyajegyek, szeplők, csillagok negatív felvételen, fehér éjszakai égbolt barna csillagokkal, a Nagymedve körbefordul a Sarkcsillag körül, mint kövér hús a sütőnyárson, ez egy versben van, mint az is, hogy a hold vízpárából bundát szív a sötét tenger fölé,

sötét éjszakai tenger Hvar szigete előtt Brač szigetéről nézve, igazából fogalmam sincs, hogy melyik csillagkép melyik, Bračon többször is nyaraltunk, a szomszéd Hvar óriási vörös tarajú leguán, erdőtűz van, nyár végén ez gyakori Dalmáciában,

és talán azért leguán, mert tizenkét évesen, mielőtt beütöttek a nők és az alkohol, a hüllők és a kétéltűek érdekeltek, gyík, varangy, kígyó, gyöngyszínű gekkó, latin neve gekko gekko, nyálkás-mézes borostyán varangy, áspisvipera, utóbbit nem engedték a szüleim, teknőseim voltak, vörösfülű ékszerteknős,

amilyen mindenkinek, és volt egy kaliforniai mocsári teknősöm is, és egy karmos béka, hiányzott az egyik mellső lába, aztán mindet elhanyagoltam a lányok és az alkohol miatt, pedig mindent tudtam a hüllőkről, mindent,

például, hogy a gaboni viperának a legnagyobb a méregfoga, több mint öt centiméter, van egy kép az egyik hüllős ismeretterjesztő könyvben, karácsonyra kaptam, ahogy ráharap valamire, és a két nagy, török szablyához hasonló fogon két gömbölyű mézcsepp csorog lefelé,

állítólag Hvar szigeten van nyaralója annak a horvát színésznek, aki Kovač doktor volt a Vészhelyzetben, azt nézték a szüleim egy darabig, meg a Miért éppen Alaszkát, és az Onedin családot is újra leadták a kilencvenes években, valamelyik szereplő meghalt a szülésben, és ez engem nagyon elborzasztott, erre emlékszem,

a félkarú karmos béka pedig úgy pusztult el, hogy amíg Horvátországban nyaraltunk, valahogy kiugrott az akváriumból, és mire hazaértünk, a hangyák tökéletesen fehérre tisztították a csontvázát,

nem tudom, miért maradt meg ez a felesleges adat a színész nyaralójáról a szigeten, a sziget alatt, a sötét tengervíz alatt biztosan óriási hínárerdők, mohaszínű hínár,

algaszínű moha egy tölgyfa oldalában, a Börzsönyben, a fa oldalán óriási csepp borostyán csorog lefelé, sokat kirándultunk itt a szüleimmel, néha vittük a barátaimat is, kitaláltunk egy ilyen vicces fakultuszt, a tölgyfa volt a kultusztárgy, tölgyfákkal beszélgettünk, akkoriban valami ezoterikus hülyeséget olvashattam, a sötét tengert nézve a szálloda teraszán emlékszem is rá, hogy mit, meg talán valami druidás számítógépes játék,

jóval később csak annyi maradt a tölgyfa-kultuszból, hogy ezzel kapcsolatos jelszavaim voltak MSN-en, kétezres évek közepe, Brigi és Betti, Heni és Detti volt minden csaj, a fél osztály, Green Dayt hallgattak, Green Day-es pólót hordtak, és talán akkoriban jelent meg néhány embernél a fényképezős telefon, a csajok folyton lefotózták a lábukat, ma már ezt csak a tizenhárom évesek csinálják állítólag, a tizennyolc évesek nem, és az MSN-t még talán éppen tudják, micsoda, de nagyon röhögnek rajta, olyan, mintha azt mondanám, kőtábla,

tegnapelőtt a Börzsöny borozóban ittunk, esténként fagyállós bort mérnek lecsúszott bölcsészeknek, akik perzsául, meg ilyen hülye nyelveken szavalnak, azt a keveset, amit még nem ittak ki az agyukból esténként a tízéves telefonos ügyfélszolgálat alatt, két sort a Sáhnáméból, vagy valami, ebbe kapaszkodnak, ha tanultnak akarják mutatni magukat az alkoholista melósok előtt,

jó lenne egy tizennyolc éves nő, vagy egy zsíros kenyér százkilencvenért a Börzsönyben,

kis budai bormérő, a plafonon cseppkőbarlang a feldobott és odaragadt barna cigicsikkekből, ha jól megnyálazzuk, ottmarad, a vécében két centi húgyban nagy svábbogár pörög hátára fordulva,

a pultnál öreg alkoholisták tévéznek, sorozatcsatorna, egy bátor spániel megment két leopárdkölyköt, vagy inkább pumát, amerikai a film, az alkoholisták meghatódnak, az egyik kicsit könnyezik,

azóta meghalt, és bezárták a helyet is, mert ő volt a csapos, aki meghalt,

vagy ez egy másik borozó a Móricz környékén, hordó alakú lejárat, nyitva tartás reggel héttől este hatig, ide csak komoly ivók jártak, a padra felírva, hogy sej haj Sári, baszom az anyád,

spánielje meg nagyanyám szomszédasszonyának volt, elég vicces, hogy Arnoldnak hívták a kutyát, a néniről annyi maradt meg, hogy sok ékszert hordott, opál, smaragd, jáspis, borostyán aranyba foglalva, Vali néni és Arnold, nem ő adta neki ezt a nevet persze, így kapta a kutyát,

azóta egyik sincs, Vali néni cukorbeteg volt, arra kapott mellrákot, a felénél abbahagyta a kemoterápiát, mert egy telefonos ügynök eladott neki valami gyógyító csodagombát, és tényleg újra jól érezte magát, nem tudta, hogy csak azért, mert abbahagyta a kemót, és így egy évvel korábban halt meg, mint amúgy meghalt volna, gondolom, eltemették, megették a férgek a föld alatt, az ékszereivel nem tudom mi lett,

a föld fölött széttépték volna a keselyűk, már ahol van keselyű, a zoroasztriánusok így temetkeztek, mert a föld és a tűz szent, csak kitették a hullát a dögevőknek egy nagy toronyba, a csend tornya, így hívták, és egy erre szakosodott ember néhány nap után felment megfordítani a hullákat, hogy a másik feléből is jusson a keselyűknek, gondolom itt az ékszereket levették előtte,

körben fekszenek, egy sor férfi, egy sor nő, egy sor gyerek, középen egy gödör, ahová végül a csontokat besöprik, ezt mind egy indiai párszi írta egy internetes fórumon,

esténként néha ilyeneket nézegetek, halál, temetés, kivégzés, elbomlás,

azt is írta a párszi, Fedallah a felhasználóneve, biztosan a Moby Dickből vette poénból, tehát ő írta, hogy Indiában ez még mindig élő szokás, és nagy gond, hogy ahogy a város terjeszkedik, elmennek a keselyűk, tenyészteni kéne őket, gondolom,

de lehet-e keselyűt tenyészteni,

mindenesetre a Bettik és Brigitták és Henik és Szandrák, és a néhány szerintem sokkal szebb nevű Zsófi, a Zsófiktól mindig ellágyultam valahogy, szóval mind Green Dayt és RHCP-t hallgatott, meg ilyeneket, az egyik tetovált drogos énekesbe volt szerelmes az összes kis hülye, erős rosszfiú-kultusz a kislányok között, de csak minket kaptak,

angyalarcú kisfiúkat, puttókat, kivéve azt a lányt, akit felszedett egy Lajos nevű húszéves cigány arc, állítólag óriási fasza volt a Lajosnak, mint egy kólásüveg akkora,

az én csajom viszont a szomszéd városban lakott, ezért sokszor találkoztunk a hévmegállóban csókolózni, már tizennégy évesen óriási melle volt, azóta biztosan konyhásnénisen túl nagy, gesztenyehaja, fehér bőre, pici szeplői vagy anyajegyei, nem tudom már,

gesztenyefás sétány vezet ehhez a hévmegállóhoz, ősszel gyönyörű, nem úgy, mint az előző megálló a lakótelepnél, ahol egy másik jellemző nevű lányt megbasztak a töltésnél sörösüvegek és rozsdás mosógéproncsok között, ott mindig minden ronda, a lány így vesztette el a szüzességét tizenhárom évesen,

gesztenyemézet is csinált anyám egyszer télen, gesztenye vagy dió, vagy mézes dió, mézes diócseppek és halál,

most nyár van, meleg, majdnem tizenöt évvel később, valószínűtlenül sötétkék az ég, mint a trópusokon, és majdnem tizenöt perc késéssel érkezik a hév Budapest felé, áttör a muslicákon és a párás levegőn, átszállással nagyjából ötven perc a Borárosig.

 

Szólj hozzá!