Bajtsi Violetta: Szédülés


visszadob egy beszélgetés mint valami időkapu
fekete lyuk oda amikor kaptuk a telefont azt hiszem
ez a párbeszéd innentől lesz társas magány nekem
legalábbis biztosan hirtelen az egyik fél történetesen
én anya apa kisétál mit sétál kiesik a dialógusból és
magányos intim csomópontba zuhan moszkva tér-szerű
csak emberek nélkül hárman bóklászunk a felszínen
a villamos sínek között egy csomópont de különböző
sarkaiban szélein mozgunk csak ez a közös hiány
által képzett tér köt össze időről időre itt találkozunk
mert ha a világ három külön pontján lennénk is mindig
van egy vacsoraasztal kávézósarok esetleg egy
megbeszélés mikor mindhárman egyszerre zuhanunk
ki onnan abból a tapinthatóból és érkezünk meg ide
ebbe az időtlenbe megnyílik a föld ilyenkor
összecsomózott lepedőkön mászunk a mélybe vagy
leesünk és csak bóklászunk a sínek között órákig
minden beszélgetés nekem időkapu fekete lyuk beszív
kiköp a telefonhívásnál és én újra a vonal másik végén
ülök szótlanul megpróbálom letenni még mielőtt valaki
beleszólhatna

5 Replies to “Szédülés”

  1. Először is gratulálok a szerzőnek, jól forgatja a szavakat, szakít minden formai kerettel, mégis egyben van az alkotás, magával ragadja az okvasót! Egy vers mindenkinek arrol szól, amit kiolvas belőle. Ebből átsüt a magány, elveszettség, megnemértettség és a szomorúság. Remélem még sok hasonló színvonalú verssel ajándékoz meg minket az írónő!

  2. Arkhipelagosz szigettenger. Ott látni a mélyben a felfogókép-repülőgép ablakából minden szót, mint egy szaggatott örökkévalóság-foszlányokat, földnyelveket. Megemeltetett a perspektíva, a látószög pupilla-halszem. A részecske-narrátor egy pergamenlap. Átüt rajta a vér. A kromoszómában bujkáló unikum-ambivalencia-birodalom. Kizuhanunk a tapinthatatlanból az érzékelhető meghasonlásba. Öncsalás kizárva. Gratu%.

  3. Arkhipelagosz-szigettenger. Lenéz a tapinthatatlan magasából a sejttömegként úszkáló mondattöredékekre és leírja, amit lát. Felhőfoszlányt, örökkévalóság-szőtteseket. Valóban kizuhan a valóságból, a megszólaltatott biztatása, a nyelvbe.

  4. Mert én olyan ékesszólást és bölcsességet adok nektek, amelynek nem tudnak ellenállni sem ellentmondani. Lukács evangéliuma 21. 15. (Ravasz László fordítása)

  5. A szellem fenomenológiája zajlik, zúg s morog benne. A tér, amely eltűnik, amikor betelik, akár egy pohár. Majd túlcsordul, mint Lét. Abszolútum-metaverzum. Multi-univerzum. Ragyogó hajnalcsillag. Szépet írtál.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük