friss műút

-ról, -ről

Szekrényes Miklós

Szekrényes Miklós

1965-ben született Gyöngyösön, 20 éve Sajóvámoson tanít.

-tól, -től

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Próza

Szekrényes Miklós: Pszichopuzzle
(ébredés)
2018. július 09.

A házunk aljában, a földszinten volt egy kocsma. Otthonnak hívták. A szüleimtől hallottam ezt a szót. Arra a másfél szobára, konyhára, kicsi fürdőszobára, apró előszobára, vécére és kamrára utaltak vele, ahol életünk nagyobb részében tartózkodtunk. Talán beleértették ebbe a szóba az utcára néző erkélyt is, ami alatt a kocsma volt. Mi az otthonunkban aludtunk, ettünk, lavórban mosakodtunk, hetente egyszer hajat mostunk, vécéztünk, rádiót hallgattunk, tévéztünk; a magunk lagymatag módján készültünk a halálra.

Az Otthon nevű kocsma félelmetesebb, de egyszersmind izgalmasabb helynek tűnt. Gyakran szűrődtek fel belőle hangok a mi második emeleti otthonunkba. Harmonikaszó, éneklés, részeg gajdolás, szemérmetlenül izgatott röhögés, heves viták, ordibálás, kacér női sikolyok. Néhány hangokkal túltelített éjszakának szirénaszó vetett véget. Akkor értettem meg, a túlhevült indulatokat legjobb heves ellentűzzel oltani. Aztán csend lett mindig. Azt beszélték, egyszer halálra késeltek egy embert a kocsma előtt. Pár napig fakuló barna foltok pöttyözték a bejárat előtt a járdát.

Kicsi vagyok még, talán óvodás. Bosszúból magázom a szüleim. Nyári délelőttökön gyakran menekülök a perzselő unalom elől az áthevült erkélyre. A betonkorlát tetejét a kezemmel is alig érem el. Térdmagasságban van egy vízszintes rés a korlátban, azon kukucskálok guggolva órákig. Az úton járó autókat és bicikliket figyelem. Az Otthon előtti járdarészt nem látom; cipők, szandálok és papucsok által keltett zajokból s elcsípett beszélgetésfoszlányokból tudom levonni a konklúziót, milyen lehet a járda forgalma.

Azt játszom, hogy megpróbálom leköpni a járókelőket. Nem könnyű, de viszonylag kockázatmentes játék. Fel kell tudni mérni a közeledő hangok sebességét, és meg kell próbálni a köpést úgy időzíteni, hogy a hangadók és a nyál ugyanabban az időpillanatban érjenek ugyanarra a pontra. Az unalomból, amit egyesek életnek neveznek, sok időm jut gyakorlásra. A sikert vagy kudarcot nem látom. A hangokból tudok következtetéseket levonni. Tudom, mikor csattan sisteregve a forró aszfalton a nyálam, és tudom, mikor ér célt. Még azt is pontosan hallom, ruhán, bőrön, rövid frizurán, dús hajon, esetleg egy konty tetején landol szájlövedékem.

Vannak, akik észre sem veszik, hogy leköptem őket, vannak, akik azt hiszik, madárszar pottyant rájuk a forró nyári égből, és vannak, akik rögtön tudják, mi történt, de mivel nem látják az elkövetőt, általában megelégszenek azzal, hogy kiordítják magukból jelentéktelenségükből fakadó frusztrációjukat.

Elunom aztán ezt is, kezdek megéhezni. Félrehajtom a nyitott erkélyajtót takaró függönyt, belépek a nagyszobába. Apám teste a heverőn fekszik, feje lelóg az ágyról. Szája és szeme nyitva, mintha hirtelen egyszerre akarnák befogadni azt a sok mindensemmit, amit eddig elmulasztottak. Halott a teste, halott a bőre, halott a tekintete. Nincs bennem sem félelem, sem kíváncsiság. Anélkül, hogy hozzáérnék, alaposan szemügyre veszem halott apámat. Minden érzékszervem rá, és csak rá koncentrál. Mint amikor nagyapám nyúzta az udvaron a nyulat. Elkapom a folyamatot, ahogy emlékké vésődik a jelenvaló.

A kisszobában még váratlanabb látvány fogad. Igaz, a főfalon, felnőtt szemmagasságban ott a két kép (az egyik a bátyámat, a másik engem idealizál csecsemőként), de közülük eltűnt a feszület. Egy kifeszített, kivéreztetett, pucér emberi test helyettesíti. A plafonba és a padlóba fémkampókat vertek, a fiatal férfi végtagjait acélzsinegekkel kötözték hozzájuk. Kezei és lábai X alakot formálnak. Az X négy vége látható: két kéz, két láb. Olyan, mintha az általuk megrajzolt egyenesek láthatatlanul folytatódnának a törzs és a mellkas belsejében. Az ablakon összehúzva a nehéz függönyök, a másik szobából szivárgó fény tompa derengést von az élettelen alak köré. Mikor egészen közel lépek hozzá, akkor látom csak, hogy mielőtt kifeszítették, egyben lenyúzták a férfi testének elülső részén a bőrt, kivéreztették, majd visszavarrták. Kíváncsian vizsgálgatom a körbefutó varrásnyomokat. Imponálóan szakszerű munka. Nagyapám is megirigyelhetné. Mikor az áldozati ember szemébe nézek, valami olyan moccan bennem, aminek létezését sejtettem, de még soha nem tapasztaltam. Hiszen ez én vagyok harminc év múlva, gondolom. Nem esem pánikba, mert tudom, valamit jelent mindez, csak ki kell találnom, mit.

A fürdőszobán keresztül szagok és hangok szűrődnek a kisszobába. Anyám borsólevest főz, közben a rádióból szól a vízállás jelentés. Egy női hang fátyolosan unott hangon közli, hajóvonták találkozása tilos. Ízlelgetem a szavakat. Hajóvonták. Találkozás. Tilos. Találkozás. Tilos. Találkozás. Hajóvonták. Tilos, tilos,TILOS.

Tudom már, mit kell tennem, mégis nyugodt maradok.

+1Oszd meg!Oszd meg!Oszd meg te is!

Szólj hozzá!