Mire jók a média- és kultúratudományok? Egy kézikönyv munkálatai

Meglepő és az irodalomtudós számára nyilvánvalóan szkepszissel is szemlélendő, hogy kutatások folynak olyan programok kifejlesztésére, amelyek akár az iróniát is felismerhetik.

Május 17-én került megrendezésre az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete és az Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport szervezésében a Mire jók a média- és kultúratudományok? Egy kézikönyv munkálatai című konferencia, amely egy hamarosan megjelenő média- és kultúratudományi kézikönyv (Kricsfalusi Beatrix – Kulcsár Szabó Ernő – Molnár Gábor Tamás – Tamás Ábel [szerk.]: Média- és kultúratudomány. Kézikönyv. Ráció, Budapest, 2018) munkálatait mutatta be, valamint adott ízelítőt a kötet tartalmából. Régi tartozását törleszti ezzel a hazai tudományos élet, hiszen míg a német és az angol nyelvterületeken már számtalan ilyen kézikönyvet forgathatnak kézbe az olvasók, a régióban magyar nyelven jelenik meg először ilyen jellegű munka.

A tanácskozást Gintli Tibor a MIKtI igazgatója nyitotta meg, aki a humántudományok kultúratudományos orientációjának szükségszerűségéről és így a szakma elkerülhetetlen interdiszciplinaritásáról beszélt. Ezután Tamás Ábel előadása következett, aki a szerkesztés munkafolyamatát, valamint a kézikönyv szerkezetét ismertette részletesen. A kötet négy nagy egységből áll, az első a Jelenségek, amelybe olyan tanulmányméretű szövegek kapnak helyet, melyek a média- és kultúratudományok számára központi jelentőségű fogalmakat tárgyalnak. Például: írás, tér, közvetítés, emlékezet, identitás, ember. A második egység a Fogalmak, amelyben kisebb terjedelmű, a kultúra- és médiatudományok alapvető fogalmait tárgyaló szócikkeket olvashatunk majd. A harmadik egység a Szerzők. Itt a média- és kultúratudományok legmeghatározóbb szerzőinek (Bourdieu, Derrida, Foucault, Flusser, Kittler, Lacan, McLuhan stb.) vonatkozó munkásságát tárgyaló szövegek kapnak helyet. A kézikönyv utolsó fejezete, a Művek pedig egy-egy fontosabb, gyakran hivatkozott kultúratudományos monográfiát tárgyal. A konferencia további előadásai egy-egy jelenség-szócikket ismertettek, a teljesség igénye nélkül.

Az első ilyen jellegű előadást Mezei Gábor, az Írás-szócikk szerzője tartotta. Mint minden jelenség-szócikk, ez is egy úgynevezett felütéssel indul, amely bevezető kedvcsinálóként egy-egy anekdota vagy művészeti példa segítségével érzékelteti a tárgyalt téma tétjeit. Mezei egy, az írógép és kéz viszonyát izgalmasan taglaló Kafka-levelet választott írása elé. Ezután Dánél Mónikát hallhattuk, aki a Vincze Ferenccel közösen jegyzett Tér-szócikk szerzője. Ekkor a „tér” szavunk etimológiájának a szócikkben történő végigvezetéséről hallhattunk, valamint arról, hogy az itt összefoglalt tudás miként tehető próbára egy irodalmi szövegen, amelyre a szerzők Esterházy Péter Hahn-Hahn grófnő pillantása című szövegét szemelték ki. Majd Lőrincz Csongor előadása következett, aki a Molnár Gábor Tamással közösen írt Közvetítés-szócikket mutatta be. Az itt tárgyalt fogalom szinte az összes többi jelenség megértéséhez elengedhetetlen, mivel nemcsak a világunk, de maga az ember is csak különböző közvetítések során állhat elénk, sőt bátran állíthatjuk, hogy maga a közvetítés hozza ezeket létre. A szekciót záró előadást Lénárt Tamás tartotta, aki több helyen is utalt a Tamás Ábellel közösen írott Emlékezet-szócikkből terjedelmi okokból kimaradt témákra. Így tudhattuk meg, hogy érdemes lenne megnézni, miként hatott Bergson emlékezetkoncepciójára a film médiuma, valamint hogy a szelfizés, az öndokumentációnak ez a gyakran szélsőségesen túlzásba vitt formája tulajdonképpen a digitális világban való önfelszámolás, amivel a szelfiző egyén azt kommunikálja, hogy a testi valója már kevésbé lényeges, mint annak digitális reprezentációja.

Az ebédszünet után egy kerekasztal-beszélgetés következett a média- és kultúratudománynak az irodalomtudományhoz fűződő viszonyáról, illetve ezeknek az oktatásban betöltött szerepéről. A beszélgetést Kulcsár-Szabó Zoltán vezette, résztvevői Kricsfalusi Beatrix, Molnár Gábor Tamás, Palkó Gábor és Tamás Ábel voltak. Az eszmecserét nyitó megállapítás szerint a kézikönyvben legtöbbet előkerülő fogalom a materialitás. Az anyagszerűség különböző értésmódjainak megtárgyalása után a digitális bölcsészet irodalomtudományi applikációiról esett szó: programokkal stilisztikai elemzések végezhetők, amelyekkel bizonyítható, hogy mennyire tér el egyes szerzők korai, illetve kései nyelvhasználata, de arra is választ kaphatunk, hogy az életmű mely szakasza mutatja a legnagyobb nyelvi változatosságot. Meglepő és az irodalomtudós számára nyilvánvalóan szkepszissel is szemlélendő, hogy kutatások folynak olyan programok kifejlesztésére, amelyek akár az iróniát is felismerhetik. Ezt követően mintegy a már érintett témák metszeteként — a teremben ülő, nem jelentéktelen létszámú hallgatóság bevonásával — a digitális eszközök (táblagép, e-book, okostelefon) tanórai hasznosíthatósága került szóba. Annak ellenére, hogy sokkal környezettudatosabb nem fénymásolatokkal mászkálni órára, sőt a nehéz könyvek cipelését is megspórolhatja az ember, ha digitális eszközről olvas szöveget, talán mégsem szakadhatunk el a klasszikus könyvformátumtól, hiszen az e-book által áttördelt szövegekre például nem tudunk hivatkozni, sőt a másfajta tördelés az értelmezést is módosíthatja. Molnár Gábor Tamás jegyezte meg, hogy a tanárnak készülő hallgatók a korábbinál nagyobb figyelmet fordítanak az irodalom tapasztalatát közvetítő tanítási technikákra, módszerekre, technológiai eszközökre.

A konferencia következő szekcióját Kulcsár Szabó Ernő előadása nyitotta meg, aki a kultúratudománynak mint fogalomnak a megjelenéséről, valamint a fogalom alá tartozó jelenségek heterogenitásáról beszélt, majd pedig a filozófiailag mélyen beágyazott, német Kulturwissenschaft és a politikai felhangoktól sem mentes angolszász Cultural studies különbségeiről esett szó. Ehhez a témához kapcsolódott Fodor Péter előadása, amely a Kálai Sándorral közösen írt Cultural studies-szócikküket mutatta be, kitérve arra, hogy egyes diszciplínák inkább a kultúratudomány angolszász irányzatából tudnak ihletet meríteni, míg más tudományterületek számára a német vonulat figyelemmel kísérése lehet gyümölcsöző. Majd Földes Györgyi következett, aki a széttartó identitás-fogalom értelmezésében segítette a hallgatóságot eligazodni. A tanácskozást Laczházi Gyula és Timár Andrea előadása zárta, akik az ember fogalmának változásából adtak ízelítőt a jelenlévőknek. Az ember elgondolásának alakulását egy irodalmi példával is szemléltették, így került szóba Péterfy Gergely Kitömött barbár című regénye.

A szóban forgó kézikönyv várhatóan a könyvhétre lát majd napvilágot. Biztos vagyok benne, hogy mind a kutatók, mind az egyetemi hallgatók nagy haszonnal forgatják majd.