Július, csak úgy

most itt állunk bent kékülő bőrrel oldalt a székhalmaz a kislányra gondolunk nincsenek barátai csak a nővére aki leszarja és az anyja aki szintén

A kék belső éjszakában a székek
felfordítva az előadóteremben
lábaik a plafon felé szétvetve mereven
mint sóbálvánnyá vált escortlányok
akik már halálra unták a folytonos dugást
és úgy dermedtek meg hirtelen
az utolsó éjszakán széttett lábakkal
innentől útban voltak egymásba csúsztatták
és a sarokba hordták őket
erre gondolok most a kékülő falak közti
teret kitöltő belső éjszakában
hogy te mire nem tudom
talán a trichotillomániás kislányra az emeletről
ahogy tépett szemöldökével
néha rád mosolyog amikor elmész tejért
rám sose pedig én mindig rámosolygok
talán éppen ezért
olyan furcsa pillák nélkül az arca
tizenhárom de koravén kilencévesnek tűnik
végül is az anyja is furcsa a nővére is
most itt állunk bent kékülő bőrrel
oldalt a székhalmaz a kislányra gondolunk
nincsenek barátai csak a nővére aki leszarja
és az anyja aki szintén
a kislányra gondolunk és félünk
hogy eltéved és egyszer egy ugyanilyen
langyos kék nyári éjszakán
őt is itt találjuk a székek között