friss műút

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Hírek

CSABAI RENÁTÓ KIÁLLÍTÁSA

2018. április 16.

Ránézel a képre, és visz magával. Kétezertíz, délután van. Ugyanitt. Fiatal férfi ígéri a felejtést a
képek előterében. A dolgok természetes rendjeként jövendöl. A halk hangja, ahogyan olvas, most
is itt van a fejedben.
A fejemben.
Tudod, hogy nem így lesz. Vagy nem teljesen így. Felteszed, akkor és ott, pont az a beszéd
értelme, hogy az emlékezet érdekében dolgozzon. Ne így legyen. Nem lenne jó így.
Úgy.
Nincs szükséged a figyelmeztetésre.
Ránézel a képre, és mostantól tudod, ez: Csabai Renátó.
Ez: ilyen.

xxx

Milyen.

xxx

Birtokodban a felismerés képessége. Az egész, ami volt, van és ami ebből következően lehet
még. Nem konkrét tudása ez valami darabjaira bontható jellegzetes világnak, de a darabonként
épülő világ maga. A teremtés formája azonosítja a magánuniverzumot, végül minden dolgok
hátterében: a teremtő Mestert.
Rögzíted, a ráérzés pillanataként, ekkortól fontos ez a világ-kép. Bevonódtál. Szükséges és
lehetséges ezt az érzést rávetíteni az értelemmel belátható idődre, most így gondolod: örökre.
Most így gondolom.
Miért fontos.
Hagyod, lebegjen a kérdés.
Hagyom.
Lebegjen.

xxx

Pontosan tudod, a világ milyen. Egyébként. Azt hiszed, eleget éltél már hozzá. Nézed a képet, és
felfogod tehát, hogy a teremtés: újrateremtés. Érkezett valaki, egyesével újrarajzolni a
szereplőket.
Nem világosak a szándékai. Elégedetlen azzal, ahogyan a világ: létezik? Van egy érvényesebb
ajánlata?
Csak?

Számít ez?
Mellesleg: van érvényesebb ajánlata.
Nem mellesleg. A „lehetne” helyett a „lehet”.
Esetleges, hogy hol kezdi, mikor ér a végére – a tisztasága nem enged, a vonalakat vezető
könnyedsége, a súlyos meseszerűsége – válasz az „egyszer volt, hol nem volt”-ra.
Itt. Van.
Kézenfekvő.
Létező viszonyként érzékeled: a teremtő szeret, kedvét és örömét leli a figuráiban. Egy jó kedvű
teremtő. Vagy mi lenne a jó szó, kiben leli örömét. Embereiben. Az emberekben. Ezekben az
emberekben.
A születés időrendben bomlik ki, a teremtés nem egynemű, a viszony változó. Mint aki megriadna
az eszményítéstől. Mint akit bántana. Idealizálni: túlzás. Karcokkal fedi el a tökéletességet, ne
legyen hibátlan. Úgy hagyja. A megfolyó festék mutatja: jelen van, a valóságból indul, de ez
mégis: ábrázolat. Úgy hagyja. Ábrákat vetít az ábrázatra, csillagképeket. Univerzumot társít
univerzummal – a végtelenből veszi elő a végesként leírhatót. Vagy fordítva: a végesben engedi
feltárulni a végtelent. Úgy hagyja.
Arcra arc: egyedi, és általános. Az egyetlenből levezetve az összes. Minden arcban minden arc,
mégsem kevered össze. Minden arcban Renátó.
Selbst és Persona.
Hogy úgy mondjam.

xxx

Személyiség. Személyesség.

xxx

Eleget láttál, megkérdezhetnéd: hát hol a történet. Mivégre sokasodnak az alakok organzán és
papíron és vásznon és fotón. Mondj egy mesét, bármit, nem kell túlzásnak érezd. Csak a
képzeleted szab határt. Semmi sem szab határt.
Indulj ki talán ebből: nincs háttér, az arc a semmiből tárul eléd, a vászon üres fehérjéből, nincs
jelentősége a mögöttes világnak. Próbálj belenézni a rajzolt szemekbe, figyeld a csúcsfényt, ha
van, a másik lényhez kapcsolódásra okot nem adó voltaképpeni ürességet, az elzárkózottságot:
nincs viszontkíváncsiság, a kép arra van, hogy nézd.

xxx

Merülj el ezekben az arcokban, hagyd, hogy járjon át teljesen a képek gondossága, az ábrázolás
finomsága. Mennyi szépség fér el a szívedben.

 

A kiállítás megtekinthető: 2018. május 10-ig, minden nap 14:00-22:00

A kiállítást megnyitja: Bujdos Attila újságíró

Szólj hozzá!