Várni pedig annyit tesz, mint előresietni, annyit tesz, hogy az ember az időt és a jelent nem ajándéknak érzi, hanem akadálynak, magábanvaló értékét tagadja, megsemmisíti, gondolatban átugorja. A várakozás, amint mondják, unalmas, hosszúra nyújtja az időt. Éppúgy, sőt még inkább azonban azt is mondhatjuk, hogy megrövidíti, mert időtömegeket nyel el anélkül, hogy azokat önmagukért átélné, kihasználná.
Thomas Mann: A varázshegy, ford.: Szőllősy Klára, Európa Kiadó, 1988, 342.