friss műút

-ról, -ről

Szepesi Kornél

Szepesi Kornél

1988-ban született Szegeden.

Legfrissebb

A rovatból ajánljuk még

Próza

Szepesi Kornél: A cipzáros

2018. március 07.

Hogy apám miért járt annyi foltozott nadrágban, s hogy az anyám miért tűrte neki, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy anyám szemében presztízskérdés volt, hogy a férje nem mehet utcára hibás cipzárral. Még akkor sem, ha apa csak pincér volt. Anya mégiscsak jó családból származott, figyeljen oda az ember ilyesmire. Apa egyébként kalap nélkül sem hagyhatta el a lakást, pedig apa utálta a kalapokat, leginkább csak micisapkát hordott lódenkabáttal. Az egyik este anya összekészítette apa fényes ülepű kordbársony farmerjait, hogy reggel elvigye azokat a cipzároshoz. Anya azt mondta, mindegy, milyen időket élünk, az apád nem járhat szakadt cipzárral a munkahelyére. Ez erős érv volt. Anyám egy nagy szemeteszsákba gyűjtötte a nadrágokat, majd másnap korán reggel el is ment otthonról a zsák holmival. Apa reggeltől estig gatyában szerelt a lakásban. Egyetlen használható nadrágja sem maradt, amelyet felvehetett volna. Megjavította a szobám ajtaján a kilincset, kicserélte a spájzban a villanykörtét. Toldozgatta az életünket, éppen annyira, amennyire a nadrágjai voltak foltozva. Apa ugyanis alig volt jelen a családban. Kávét tett fel a kotyogósba, várta, hogy lefőjön, közben újságot olvasott. Én a hátára csimpaszkodtam, le se tudott vakarni magáról. Így ment ez egészen estig. Anya nem érkezett időben, pedig már lejárt a munkaidő a nyomdában. Csak elhozza a nadrágokat, mondta bizakodó nyugalommal és cigarettára gyújtott. Mindegy, milyen időket élünk, apa nem járhat szakadt cipzárral a munkahelyére. Aztán nyolc is elmúlt. Anya sehol. Apa felvette a micisapkát, azt mondta, utánanéz a dolognak.

Tíz után hallottam újra csapódni a bejárati ajtót. Apa jött haza, kapkodta a levegőt, biztos szedte a lábát a lépcsőházban. Nem mondott egy árva szót sem. Még aznap este röpcédulákat gyártottunk a konyhában. Apa azt mondta, írjuk a következőt:

 

Eltűnt Farkas Lajosné Enyedi Piroska!

Ismertetőjegyei: fekete, lófarokban viselt haj, szűk szoknya, gumitalpú cipő, fekete mintás ing. Csütörtök délután tűnt el, utoljára a Néphadsereg tér közelében látták.

Kérem, aki tud róla valamit, keressen meg a Pozsonyi Kisvendéglőben!

Farkas Lajos

1955. március. 21.

 

Kiragasztottuk vagy harminc sarokra. Tettünk a Néphadsereg térhez, a Fiumei úthoz, valamint párat a Szabad Nép székháza köré. Hazaérve egy férfit pillantottunk meg az ajtónk előtt. Hosszú ballonkabátot és csontkeretes szemüveget viselt. Kezében ott volt az egyik röpcédulánk. Ismerek valakit, akire illik a leírás. Egy halom nadrágot hozott be, kivétel nélkül ócska darabok. Apám gyanakvó tekintettel nézett végig a kopasz, kövérkés férfin. Kicseréltem a cipzárakat, jó ideig nem lesz velük gondja a tulajnak. Viszont, ha az asszony az ön felesége, szíveskedjék befáradni és rendezni a számlát. Apám elkérte a műhely címét, ezután elköszöntek egymástól. Tehát anyád még délelőtt elment ehhez az emberhez, jegyezte meg apa, felteszem, még munka előtt. Én nem bíztam ebben az alakban. Volt valami a hangjában, ami nyugtalanított. Csakhogy nem volt más választásunk.

Apa másnap felkereste a megadott címet. Az EMKE kávéháztól pár percnyi sétára, hatalmas ódon tábla hirdette a műhelyet. Pomázi Gedeon, állt kisbetűvel rajta, alatta pedig hatalmas betűkkel: CIPZÁROS. Belépve a kicsiny helyiségbe, mindenütt javítandó csizmák, táskák és kabátok lógtak. Egy csattogó varrógép mögött megpillantotta a csontkeretes szemüveget viselő férfit. Nem mondhatnám, hogy apám megörült neki, de nem látott más kiutat. Jó napot kívánok, köszönt hangosan, de a férfi továbbra is dolgozott. Jó napot, válaszolt röviden a mester. Jól bírják ezek a Zingerek, majdhogynem üvöltött apám, ugyanis a gép továbbra is hangosan működött. Apám most vette igazán csak szemügyre a különös mestert. Nyakából hosszú, cipészektől megszokott bőrkötény lógott, fejét májfoltok tarkították. A vörös pofazacskók fiatalították, de bőre és ujjai korosodó bácsihoz tartoztak. Aztán kisvártatva leállította a gépet. Elsétált apám mellett, kiballagott az utcára, és egy kis sámlira állva megfényesítette a réztáblát. Eztán visszabattyogott és belenézett apám szemébe. A nadrágokért jött. Készen vannak. Itt várjon, egy pillanat, és kihozom önnek. Apámat aggasztotta az öreg kimért beszédstílusa, mely a legutóbbi találkozás óta szokatlanul hatott. Köszönöm szépen, felelte apám, majd megvárta, hogy az öreg kihozza a zsák holmit. Megbizonyosodott róla, valóban az ő ruhái vannak a zsákban és csak azután folytatta. És mondja csak uram, mit tud a feleségemről? Ha itt járt, biztosan említette, hova megy. Zaklatottnak látszott? Idegesnek tűnt? Mondjon valamit!

A mester a számlatömbbel babrált, lassan felhúzta a szemöldökét és az eddigi udvarias hangnemben válaszolt. Uram, bejön ide egy ismeretlen asszony, munkát hoz nekem, nem szokás ilyen helyzetben arról kérdezni, hová készül. De biztosíthatom, az ön felesége csinos volt, ráérős volt, biztosan megvoltak a maga tervei.

Még szép, hogy csinos volt, felelt apám ingerülten, csakhogy a feleségem azóta sem került elő, és ön látta őt utoljára! Tudja ez az, ami igazán aggaszt!

Hátrébb az agarakkal, reagált döbbenten a mester, majdnem kizökkenve a tapintatos beszédmódból. Ugye, nem gondolja, hogy elraboltam a feleségét? Kissé mosolyra húzta száját, de a következő pillanatban elkomolyodott. Nézzen csak rám, hát el tudnék én bárkit is rabolni? Na, és hol rejteném el, a ruhásszekrényben?

Apa kiegyenlítette a számlát és annyiban hagyta a dolgot. Bosszankodva jött haza, a rendőrséget fontolgatta. Végül úgy döntött, egyelőre nem akarja belekeverni őket az ügybe. Érezte, a cipzáros többet tud, mint amit elmond. Egy napig évődött, de aztán újfent felkereste a műhelyet. Mikor a Lenin körúton sétált, már látta a férfit kinn az üzlet előtt, sámlin állva fényesítette a kovácsoltvas elemen függő rézcégért. Alig érte el, fehér ingét az erőlködés egészen átizzasztotta. Amint észrevette apámat, óvatosan lemászott a sámliról, feje megtelt vérrel. Jó napot, fáradjon beljebb, intett oda apámnak, aki addigra már elindult a műhelybe.

Mikor a mester becsukta az ajtót, apám arra lett figyelmes, mintha a múltkori óta nagyobb lenne a rend. Az is feltűnt neki, hogy a férfi nem munkaruhát visel. Talán utazik valahova? Apám a szemével követte a mester mozdulatait, és mikor sikerült felvennie a szemkontaktust, érezte, nem kell kifogást keresnie, miért jött vissza. Figyeljen ide, kezdett bele az öreg. Higgye el soha rosszban nem voltam a nejemmel. Kivéve egy-két csetepatét, de az bármilyen házasságba belefér. Nem piáltam, nem emeltem rá kezet. Hogyan is emeltem volna, nagyobb darab az asszony, mint én vagyok. Szünetet tartott, összeszedte a gondolatait, majd folytatta. Az ön felesége jól ismerte az én Ibikémet. Mindketten a nyomdában dolgoztak, látszatra nem voltak kapcsolatban egymással, sehol sem mutatkoztak együtt. Biztosra veszem, maga soha egy kukkot sem hallott az én Ibikémről. Az pedig hót ziher, hogy a feleségétől nem, ugyanis titokban találkozgattak.

Azt akarja mondani, hogy a feleségem, apám kereste a szavakat, meg a maga felesége, apám kizökkent a határozottságából, na, és mi dolguk nekik együtt?

Uram, csak azt akarom, hogy tudjon róla, és hogy hagyja ki belőle a rendőrséget. A cipzáros bűnbánóan sütötte le szemét, majd közelebb lépett apámhoz. Ne haragudjon, nem tudom, hogyan tálaljam ezt önnek. Apa merev tekintettel bámult a köpcös férfira, akinek az arca most bizalmaskodóan elkerekedett. Kizárt, fakadt ki apám. Ez teljességgel kizárt. Valaki nem tűnik el csak így!

Nem is. Csak elmentek. Fogadja el. Aki ma elhagyja az országot, teszem azt hozzá, jogosan, az aztán vissza sem fog nézni, ezt elhiheti. Aztán az öreg hirtelen az órájára pillantott, mintha sietne valahova. De most már mennie kell, noszogatta kifelé az elakadt szavú apámat a műhelyből. Hol találom? Mondja, hová utaztak?

Én aztán azt nem tudom. Csak azt, hogy elmentek. Ne keresse őket. A maga felesége szemében is ugyanazt az elszántságot láttam. Az Ibike nem tudta, hogy látom, de én tudtam, mire készül. És nem léptem közbe. Fogadja el ön is az akaratát. Most pedig menjen innen, többé nem találkozunk. Miután kituszkolta az ajtón, egy pillanatra megállt, utoljára végigmérte apám elkeseredett arcát. Tudja maga, a rendszer mit csinál manapság a buzikkal? Majd becsapta az orra előtt az ajtót.

Apa hazafelé a falragaszokat bámulta, amiket anya eltűnéséről tettünk ki. Otthon még sokáig emésztette magát. Düh és üresség váltották egymást. Hetekig kialvatlanul járt a vendéglőbe dolgozni. Féltem, hogy el fogja veszíteni az állását. Ezek után, hosszú ideig úgy beszélt a dolgokról, hogy anya eltűnése előtt meg anya eltűnése után. Mindig eltűnést mondott, de mindketten tudtuk, anya önként hagyott itt bennünket. Nem tudom, a történteknek köszönhető-e, de apa később soha nem járt cipzáros nadrágban. A zsák holmi a foltozott nadrágokkal még hónapokig állt a lakásunk eldugott szegletében. Egy szombati napon láttam először apámon, hogy feladta a küzdelmet. Felvette a micisapkát és kivitte a hatalmas zsákot. A bádogkonténer tetejének csattanására kaptam fel a fejemet. Aztán visszajött, leült mellém a konyhába, a viaszosvászon terítőre könyökölt, kezébe vette az újságot, és együtt vártuk, hogy lefőjön az a jó erős feketekávé.

Szólj hozzá!