Egy napja lakom itt,
de már most ismerősek a fák.
Mennyi szomorúság lóg a lombjukon.
A panoráma megviccel,
délibábos napokat látni benne.
De a házunkat nem.
Sem a kocsmát, ahonnan a wifit lopjuk.
Sem a falut, ahonnan téged loptalak.
Átgondolom elharapott mondataidat,
befejezem őket, ahogy akartad volna.
Kettősség himbálózik bennem.
Mint a szél mozgásától táncoló függöny
a szemközti ház nyitott ablakán.
Idővel befogad majd ez a kerület is.
Nem csak a fák, a magány is ismerős lesz,
úgy bukkan fel az utcasarkon,
mint egy rég látott rokon.
Addig erkélykorláton megpihenő cinegék,
gazdag házak csúcsai a dombokon.
Halvány kondenzcsík a bazaltkék égen.
A történetünk, ami félig elolvasott,
mint egy repülőgépen felejtett regény.
Budai erkélyen
Nem csak a fák, a magány is ismerős lesz,
úgy bukkan fel az utcasarkon,
mint egy rég látott rokon.