Fognyom

Megtanulok spanyolul, de azt akarom, hogy magyarul beszélgessünk. Magyarul köszönjön reggel, magyarul kérdezze, csináljon-e kávét, magyarul köszönjön el, ha dolgozni megy, magyarul írjon messengeren, hogy hiányzom, vegyen-e tejet. Hogy olyan magas szinten beszéljen magyarul, hogy azt is ki tudja mondani, megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért.

Harmadjára sétál el az asztalom mellett, pedig még tíz óra sincs. Ilyenkor a laptop képernyőjébe bámulok, és amikor elmegy, utánanézek. Nem fordul vissza. A helyére sétál, leül a székébe, ami úgy van beállítva, hogy kényelmesen támaszkodhasson a könyökével az asztalon, és a támla is megfelelően tartsa a derekát. Én nem tudom beállítani a széket, valaki mindig elállítja. Hiába állítgatom, nem kényelmes. Miután visszaült a helyére, azt várom, mikor sétál el mellettem újra, akkor majd megint nem nézek rá, csak utána.

Kimegyek a konyhába, vizet töltök a bögrémbe. Pohár nincs, csak bögre, abból iszom a teát, kávét, vizet. Van kulacs, de azt mostanában nem használom. Ez hamarabb kiürül, csak háromdecis. A kollégáim kacsának hívnak, annyit járok vízért. Nem látják, hogy a háromdecis bögrét csak félig töltöm. Sose megyek ki akkor a konyhába, amikor ott van. Gyakran kimegyek, és néha, véletlenszerűen, ő is bejön. Heló, mondja, heló, mondom. Egymásra mosolygunk, ő vizet tölt, papírtörlőt tép, kinéz az üvegen a lenti folyosóra. Én álldogálok, nézem a vizet a bögrében, kinyitom a hűtőt, benézek, mintha keresnék valamit. Kimegy, kimegyek.

Ő az egyetlen szép férfi az emeleten. Szerintem szép, Márti szerint átlagos. Hogy lenne már átlagos. Ezen összeveszünk. Két hete dolgozik itt, én három éve. Más csapatban, de ugyanazon az emeleten. Ugyanott dolgozunk, ugyanott eszünk, ugyanazokban a meeting roomokban meetingelünk. Elképzelem, milyen lehet nem itt, milyen lehet az utcán, otthon, egy kávézóban. Milyen, amikor nem figyelem. Tudja, hogy figyelem, érezni, ha valaki néz. Én is érzem, amikor elmegy mellettem. Izmos a vádlija, a nadrág megfeszül rajta. Hetente kétszer, háromszor is eljárhat focizni, illik hozzá a foci, félmeztelenek a pólósok ellen. 2016-ban az eb-t nézhette valamelyik kocsmában, a magyar–portugál meccs után ott sétált a tömegben a Blaha Lujza tér felé, mert nem járt a villamos. Kicsit traumatikus lehetett neki ez a selejtező, gyerekkorától szereti a portugál focistílust, főleg Figó miatt, a posztere ott lóghatott a szobájában.

Visszaülök a helyemre, tíz óra múlt pár perccel. Egész nap az időt figyelem. Van egy falióra a konyhával szemközt, éppen rálátok. A helyemről belátni az egész emeletet, a konyhába is félig, félig meg tudom mondani, kik esznek éppen. Ebédidőben kiszűrődik az étel zsíros szaga, mindenhol érezni. Hiába nyitjuk ki az ablakokat. Valaki elkezd fázni, hamar be kell csukni. Valakinek melege lesz, be kell csukni. Valaki allergiás. Márti ír, hogy mikor megyünk le a büfébe. Márti itt ül mellettem, ha akarnám, megérinthetném a vállát, fel se kell állnom, csak kinyújtom a kezem. Ha valamit mondok neki, azt mindenkinek mondom, megszólalok, felnéz a szemben ülő kollégám, felnéz az asztal végén ülő. Visszaírok, egy óra múlva.

A szép férfinak mindig más nevet adok. Ma éppen Balázsnak hívom, ehhez a névhez nem kötődik semmilyen emlékem. Nem ismerek Balázst. Sosem hívnám Tamásnak vagy Csabinak. Ezek a nevek tele vannak Tamásokkal és Csabikkal. Balázs még sosem volt, illik rá ez a név. Balázs negyedszerre megy a konyhába, utánanézek. A bögre alján még van egy kis víz. Lassan negyed tizenkettő, még a sor előtt le kell mennem ebédért. Fél tizenkettőkor már olyan hosszú a sor, hogy a vége kint áll a bejárati ajtónál. Márti rám ír, lemegyünk-e most. Kiveszem a pénztárcám a táskámból, elindulunk. Beszállok a liftbe, a múltkor ebbe ragadt be Márti. Két percig állt a lift két emelet között. Azóta lépcsőzik, lépésszámlálót is beszerzett. Ha már lépcsőzik, tudja is, mennyit. Engem is mindig hív, ne lifttel menjek, legalább lefelé ne. Én ragaszkodom a lifthez, Balázs is liftezik. Elképzelem, milyen lenne, ha beragadnánk. Ha csak ketten ragadnánk be két emelet közé. Mondjuk a harmadik és a negyedik közé. Nyugodtnak látszana, én ideges lennék. Nem is ideges, izgatott. Azt mondanám, nem bírom a bezártságot, azért vagyok ideges. Neki azt mondanám, ideges vagyok. Ő nyugtatna, minden rendben lesz, ne aggódjak, mindjárt újra elindulunk. Levegő jön azon a szellőzőn keresztül (mutatná), ott a másik sarokban a kamera (mutatná), már biztosan látják, hogy probléma van. Aztán egyszer csak megindulna a lift, elmosolyodnánk, a nagy izgalomra meghívna egy kávéra. Vagy beleütköznék a bejáratnál, majdnem elesnénk, beszélgetni kezdenénk. Vagy egy villamoson utaznánk haza, leülnénk egymással szemben, rám köszönne, visszaköszönnék. Nem nyomtam meg a gombot, a liftajtó becsukódik, de nem indul el. Valaki megnyomja kint, erre újra kinyílik. Balázs beszáll, mosolyog, mint aki elnézést kér, hogy visszatartotta a liftet. Megnyomja az egymás felé mutató nyilacskákat és a nullát, becsukódik az ajtó. Megállunk a másodikon, hárman is beszállnak, hátrébb kell állnom. Balázs közelebb jön hozzám. Ha felemelném a kezemet, meg tudnám érinteni a sárga pulóverét. Már a szemem sarkából látom, ha közeledik ez a sárga pulóver. Szeretem a sárga pulóverét, jól áll neki, minden nap hordhatná. Ha nála alszom, és reggel hűvös a szoba, bebújok ebbe a sárga pulóverbe. Meg is szagolom. Ilyen közel még sosem voltam hozzá, mint most a liftben. Saras a cipője, esett kint az eső. Tavaly novemberben elcsúsztam a Rákóczi úton, csupa víz lett a kabátom, a nadrágom elszakadt. Talán ő is látta az egészet a villamosról. Látta, hogy egy lány piros kabátban elesik. Lehet, ugyanúgy sétált az utcán, csak éppen az ellenkező irányba, pont nem vette észre, amikor elestem. Vagy teljesen máshol volt, otthon feküdt éppen betegen. Tüdőgyulladás. Vagy egy lánnyal ment munka után moziba.

Bassza meg, már ekkora a sor, kérdezi Márti, amikor belépünk a büfébe. Húszan állnak előttünk, bosszankodom Mártival, de igazából amiatt vagyok bosszús, mert Balázs előremegy, csak kávét kér, olyankor nem kell sorban állni. Nézem a hátát, a sárga pulóverét, a badge az övén lóg, nem tudom elolvasni a nevét. Fizet, megkapja a presszókávéját, tesz bele cukrot, visszaindul. Márti még mindig beszél, mintha a kutyájáról mesélne valamit, talán megevett egy galambot vagy ilyesmi. Nem is, megharapta. Márti sokat szeret beszélni, ezért miközben mondja, fel sem tűnik neki, hogy arra gondolok, Balázs most egyedül megy fel a lifttel, és lehet, hogy mással fog a második és harmadik emelet között beragadni. Megvesszük az ebédet, visszaindulunk.

11:57:43 mkonrad@hu.bmp.com: Megyünk? 11:57:59 aborsos@hu.bmp.com: Menjünk! Tizenkettő előtt pár perccel megyek melegíteni, akkor még nincs senki a konyhában. Tizenkettő után öt perccel már az összes villát elkapkodták, a mikró tetején tányérok sorakoznak, az asztaloknál badge-ek és poharak. Kinyitom a fiókot, még van kés is, villa is, kanál is, az most nem kell. Szalvétát is veszek, leülök az egyik négyes asztalhoz. Három négyes körasztal van egymás mellett, alig lehet elférni. Néha egy másik emelet konyhájába kell mennünk, ha ebédelni akarunk. A faliújságon hirdetések albérletekről, részlet a social contractból, amely felhívja a figyelmet, hogy mindenki csak a saját ételét egye meg a hűtőből. In other words: if it doesn’t belong to you, please do not eat it! Alatta Karola baracklekvárt árul, bio, 1299 ft 200 gr. Apricot jam, 1299 HUF. Nem tudom, ez jó ár-e. Márti mellém rakja a badge-ét, elrohan a vécére. Mártinak nincs is kutyája, jut eszembe. A szomszédos asztalnál három olasz fiú beszélget. Akár rólam is beszélhetnének, mondhatnák, hogy nem várom meg a kollégákat, máris eszem. Azt is beszélhetnék, hogy a combomon van egy hosszú, barna hajszál, most veszem csak észre én is, erről talán az egyik olasz megjegyezné, a feleségének is ilyen hosszú a haja, mindenhol ott van a lakásban. A másik mondja, neki nem főz a felesége, és hogy milyen szar itt lent a kaja, túl zsíros. Biztos a mama is szóba kerülne, a mamma, ahogy mondják, a mama főztje. Egyik olaszos kollégám szerint náluk mindig előkerül a mama. Felállnak, beteszik a kávés bögréket a mosogatóba, jó étvágyat, mondják, kicsit tompán, a jó az jó, de az étvágyat valahogy tompa, etvagyat, így hangzik. Grazie, mondom, nekik biztos az én graziém hangzik tompán. Kimennek, Márti bejön, az ebédet beteszi az egyik mikróba. Balázs nem jön, olyan, mint az olaszok, fél tizenkettőkor kávézik, kettőkor ebédel.

Ebéd után hosszú a délután. Ha mi is kettőkor ebédelnénk, nem lenne ilyen hosszú, de korán reggelizem, nem bírom ki kettőig. Hogy rövidítsük, háromkor lemegyünk sétálni. Márti lépcsőzik, számolja a lépéseket. Teszteli, tényleg annyit mér-e a lépésszámláló, amennyit lép. Én várok a liftre. Kinyílik az ajtaja, majdnem összeütközünk Balázzsal, mert én be akarok szállni, ő meg ki. Hátralépek, összemosolygunk, gracias, mondja. Csippan a badge, eltűnik az ajtó mögött. Balázs Pablo, Javier vagy Carlos. Javier, legyen Javier, le tudom írni, ki tudom ejteni, a jét hával, valahogy úgy, Havier. Az én nevemet könnyű kiejteni annak is, aki nem magyar, ismerik az angolok, ismerik Indiában, Spanyolországban és Olaszországban is. Az a-t kicsit ásan ejtik. Javier ugyanannyira szeret focizni, mint Balázs, de itt nem ismeri a klubokat, nem tudja, milyen a magyar foci, és azt sem, hova járhatna le esténként játszani. Nem tudom, van-e a cégnek csapata, pingpongklub van, meg kéziklub is, mindig kapjuk a köremaileket. A 2016-os eb-t is egy spanyol városban nézte, nem tudom, a spanyolok hogyan nézik a meccseket, otthon, bárban vagy a tengerparton. Nem a portugáloknak drukkolt, soha nem szerette a portugál stílust vagy Figót, a spanyol stílust szereti, a Barcelonát, meg Maradonát, nem is, Maradona argentin. Mondjuk, attól még szeretheti. Maradonát igen, Figót nem. Nem ugyanannak a csapatnak drukkoltunk az eb-n, nem emlékszem, a spanyolok melyik csoportban voltak és kikkel játszottak. Hiányzik neki a meleg és a tenger, ezért sokat jár fürdőbe, akár minden péntek este beül két órára. Nem szoktam fürdőbe járni, de vele elmegyek, spanyolul suttog a fülembe, amitől még inkább el akarok menni. Ülünk a medencében, a hajamat felkötöm, ő pedig mindig ki akarja kötni a fürdőruhafelsőm. Néha úgy beszélgetünk, hogy én magyarul mondok valamit, ő spanyolul válaszol. Aztán, ha megunjuk, átváltunk angolra. Se ő nem tud magyarul, se én nem tudok spanyolul.

Márti már lent vár, hatvanhárom lépés, mondja, kimegyünk és elindulunk a lottózóba. Ma jó előérzetem van, mondja, nézegeti a lépésszámlálót. Minden szürke, a fákon nincsenek levelek, az utcán se, csak egy-kettő széttaposva a betonon. A bejárat felett már kint van a karácsonyi égősor. Egy meleg fürdőben lennék most, ülnék a medencében. Nincs fürdőruhám, a nyáron elszakadt a pántja, vennem kell, ha el akarok menni Javierral. Az ázsiás kollégám, Gábor felesége koreai, Mijang, tud magyarul, még magyar nevet is választott. Adél. Gábor is tud koreaiul. Megtanulok én is spanyolul, Javier megtanul magyarul. Megtanulok spanyolul, de azt akarom, hogy magyarul beszélgessünk. Magyarul köszönjön reggel, magyarul kérdezze, csináljon-e kávét, magyarul köszönjön el, ha dolgozni megy, magyarul írjon messengeren, hogy hiányzom, vegyen-e tejet. Hogy olyan magas szinten beszéljen magyarul, hogy azt is ki tudja mondani, megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért. Vagy azt, hogy nem lehet a Márta másé, mert a Márta már Tamásé. Ha fáradt vagyok, én sem tudom kimondani. De ő mondja ki, legalább egyszer sikerüljön neki. Ne legyen közöttünk közvetítő nyelv, a nevemet ne á-val, hanem a-val mondja. Bemegyünk a lottózóba, Márti a macskájáról beszél, hogy be kellett kötni az ujját, meg is mutatja, kicsi, lila fognyom az ujjbegyén. Akkor megharapta a macskája. Nem a kutyája. Az én karomon is lehetne harapásnyom, Javier szeret belém harapni, annak más a mintázata, félkör alakú, tompa fognyom. Javier azt is szereti, ha véresre karmolom, annak is nyoma marad. Márti Black Jacket vesz, én is kérek egyet. Sosem játszom, csak nápolyiért jövök le. Ötforintost veszek elő. Valamiért azt gondolom, ha a legkisebb pénzzel kaparok, a legnagyobbat fogom nyerni. Tizenötös az osztó, három, nyolc, tizenkilenc. Kétszáz forint. Márti semmit nem nyer, én veszek még egyet, azzal már én sem, pedig az osztóé csak nyolcas. Azt mondja, egyszer nyert tízezer forintot. Azóta csak Black Jackezik.

15:45-re érünk vissza, senki nem keresett. 17:30-ig tart a munkaidő, addig még van majdnem két óra. 16:30-kor majd kimegyünk a konyhába uzsonnázni, maradt rizs meg hús az ebédemből. 15:57:32 mkonrad@hu.bmp.com: ezeket láttad már? Márti Velvet-cikkeket küld, az év legízléstelenebb koktélruhái, a bébi fóka első útja a tengerbe. 16:15. A reggeli kávémnak meghagytam a végét, belekortyolok, hideg. Zacc is van az alján, kaparja a nyelvemet. Kidobom a piros tetejű szemetesbe, oda lehet bármilyen hulladékot dobni. A sárgába csak üvegeket, a zöldbe papírt. Csak a pirosat használom. A szemem sarkából látom, közeledik a sárga pulóver, energiaitalt dob ki, megcsap a tuttifrutti illata. Rám mosolyog, én visszamosolygok rá. A másik csapatban van egy thai lány, Wanthana, neki is magyar barátja van, bár sem ő nem tud magyarul, sem a barátja thaiul. Angolul beszélgetnek, ez a közös nyelvük. Rám mosolyog, én visszamosolygok rá. Visszaül a beállított székére, én is visszaülök az elállított székemre.