Biró Krisztián: A nővérke búcsúja

Mennyit nevettem azon, ahogy írni szoktál.
Néha úgy képzeltem, hogy cementből vannak
a kezeid. Addig ismételsz egy mondatot,
amíg meg nem kötnek a szavak benne,
és csak arra jöhet a következő.
Miközben alszol, mindezt fordítva csinálod.
Szörnyű hallani, ahogy dobálod szét a
téglákat. Annyira ki akarsz szabadulni
a fejedből, ebből a szobából, félek,
hogy egyszer csak a városban találod
magad, cipelve az egyetlen mondatot, ami
megmaradt. Mi értelme lenne építeni,
ha én nem vagyok ott, hogy csodáljam?
Szóval látlak téged a városban. Addig
ordítod ezt az egy mondatot, amíg el
nem fogy. Egy kabátot és egy botot látok.
Emlékszel a város madárijesztőire?
Régen nekik is voltak mondataik. Talán
stabilabbak is a tieidnél. „Gyógyulásra
cseréltem az éveim. Gyógyulásra cseréltem
az éveim.” Mit jelent ez egyáltalán?

forrás: kulter.hu