…az nem én vagyok


A hordó tele vízzel. Már gyerekkoromban is szerettem az eresz alatti vizeshordókat. A szúnyoglárvák mozgása, a különös fények a hordó alján. Egy hordónyi víz titokzatos élete. A falra egy régi Börzsöny-térképet szögelltem fel, hogy előttem legyen a vidék domborzata, lássam egyben a hegyek elrendeződését. Az ablakpárkányra lepke szállt, de csak addig volt ott, ameddig ezt a mondatot leírtam. Egy mondatnyi lepke. A kora reggelek áldása. Megnyugtat, hogy minden reggel nyitva van hagyva. Egy újabb lehetőség valamire, ami aztán rendszerint beváltatlanul marad. Az egyetlen, ami reményt adhat, hogy az egész mögött mégis érzek valami tisztaságot, amit nem piszkolhat be semmiféle gyarlóságom. Ez a mélyebb tisztaság viszont mintha már nem is hozzám tartozna. Ami bennem egyedül tiszta, az nem én vagyok.

Győrffy Ákos: A hegyi füzet (részlet), Magvető, 2016, 8.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük