Mechiat Zina: Díszletezés


A fjordok nem találkoznak, mert elmesélhetetlenek.
Elmesélhetetlen mama temetése is, amire évek óta gyűjtöget.
Rendelt koszorút, íriszből, hetente új érkezik,
hátha pont most fog kelleni.
A komódra helyezzük, igazgatjuk,
családi program, hétfőnként díszletezünk.

Mama Szerjoskáról és Agneskáról mesél.
Egyik keze a járókereten, másik a levelek között remeg.
Ha megértjük Szerjoskát, megfejtjük a fjordokat,
ha megértem Agneskát, elfogadom a temetést.

Szerjoskanak és Agneskának nincs története.
Saját konyhájukban ücsörögnek,
külön-külön,
Észtországban és Magyarországon.
Agneskánál linóleum, Szerjoskánál kőpadló.

Félénken mosolyognak, kevergetik a kávét,
egyszerre mozdulnak.
Bódultak és bódítóak, mint az írisz,
aminek elfelejtették kicserélni a vizét.
Ők a találkozásról feledkeztek meg.

Kamrájukban import befőttesüvegek sorakoznak,
céklalekvárral. Előveszik, majszolják, cinkosan mosolyognak.
Csillog a szemük usankájuk alatt, tekintetük egyre párásabb.

Mamával a konyhában ücsörgünk, a fjordokról mesélek.
Szárad az írisz a komódon, nincsen vize, amit kicserélhetnénk.
Hideg a kő, fázik a lábam, az övé nem,
béna lábfeje alatt linóleumot érez.
Céklalekvárt kér, de nálunk nincs.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.