Bereti Gábor: Utcai valkűr


Nyugtalan harapás a torzított testen.
A felhő szétesik, s ha voltak is ketten,
már csak egy él, aki mindezt látja,
s elmeséli majd, ha lesz unokája.

Széthull, s mint a dörgés, elenyészik.
Űr marad utána, kopár, semmi tája.
Vadak jönnek, dúvad falkák, becserkészik,
éhesek, hát megharapják. De csak pára.

Nyugtalan harapás a torzított testen.
Lila árnyék a fogak helye, ahol belestem.
Kéklő, féktelen tengeren hajók úsznak.

Víg zene szól. Unokák. Ők mit sem tudnak
arról, hogy bomlik a század, romlik a teste.
Hogy életük mulandó, s másképp is lehetne.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.