Fecske Csaba: Szépség


haszontalan feslett szépség
túletettél hízelgő karjaid között
elhájasodtam szűk lett rám a valóság
szürke csuhája hát arany palástot
terítettél rám koturnuszt húztál lábaimra
hogy játsszam el s ne éljem életemet
lehetne-e még valahogy bármi áron
ami volt már és igaz volt és jó volt ha
kiharapott véres koncként is vagy az már
valaki másnak jár akihez hozzátartoztam
és nekem az egészhez már semmi közöm szépség te
kétszínű alakoskodó ribanc levettél a lábamról
és kielégítetlenül hagytál

Megjelent a Műút 2017063-as számában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük