a fák mellett a sínek élei, a villamos átme-
neti geometriája. sínek ráérős elágazásai.
a talpfák között vegytiszta kavics, kivi-
lágított váltószerkezet, olajfoltok széles
csillogása. melegen zúgó transzformáto-
rok. hátul végig a fák amorf csöndje, ta-
pintható, függőleges fal. a hőhatárt átfod-
rozza a menetszél. oldalt elkavar, kanyart
húz a sínbe, az út görbéje kibillent. fejed
koppan a plexinek, a lombok között egy
ág megroppan. az erdősáv magának akar,
nélküled ér az ősz utcáig. leszállsz. egy nő
áll itt déltől, tangában, harisnyában. sajná-
lod, tartasz tőle. mond valamit a legvégé-
ről, ott sincs, mire visszanézel. sín sikít a
villamos előtt, a levegő dobhártyád feszí-
ti, a túloldalon beáll a csend. az aszfalt to-
vábbreped, a város szélén kopnak az utak,
és mire az első ösvény megkezdődne a
talpad alatt, köréd épül a kerület. távveze-
ték görbül a pattanásig, ezt már nem hal-
lod. a zúgástól odabent megtorpan veled a
város, és ebben a végtelenül lassú moz-
gásban inkább elhúzódnál. halkan, és in-
kább magadtól, mert éppen innen feszít
vissza a középen nehéz geometria. a nö-
vekedés nullpontja, tűhegynyi mélye, fel-
színt nyomó sűrű rétegei. falak vaskos
tusvonalai. nyomaid a lágy tintaporban.
mire visszaérsz, átrajzolt az utca, vagy te
nem állsz készen súlyarányaira