Csomók

Mint anya a magzatot, hordozom
magamban egy kényszerbeteg
emlékeit; a lépcsőházat, az ajtót, amit
hatévesen az ujjamra csuktam, a kocsiban
a régi zenelejátszót, a felszeletelt éveket.
Minden szakasznál kötök egy
csomót a köldökzsinórra,
arra emlékeztet, hogy felejtek.
Megállni nem lehet, akkor vittek,
most már magam hagyom el
a felismerhetővé szűkült utcákat,
és éjjelente más és más ágyban várom
a bennfelejtett reflexek kilökődését.

Megjelent a Műút 2017061-es számában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük