Kettő, öt

Nem tűntek el az órák, nem folytak el a percek, csillogó fekete vasgyári királylány, szerencsi szájhős, keserédes herceg. És élünk boldogan, míg meg nem halunk — lesz egy kosár kenyerünk, egy kosár halunk —, Gazdálkodj okosant játszunk, mint az átkosba’. És egyikünk se költözik be a városba.

Kétfelé együtt, huszonöt éve mindig,
sírósnevetős, őrült ötös.
Gyere, kislány, gyere, szólt akkor az invit,
kettes voltam matekból, de magyarból se ötös.
Használható varázsige, tűzben edzett pentagramma,
csillagcsalád, öt pont, soha ne hagyj magamra!
Ne törjön egyetlenegyszer se a bagázs-varázs!
Legyen a nem hagyom el a várost után is ráadás.
És áradjanak még, míg lehet, napra éj, évre év,
hullámzó sötétzöld hegyek, égkék szenvedély.

Az ezüstlagzinkon elmentünk lidlizni meg aldizni.
Zsigával maradtak az óvadócok, Luca és Hanna
— iPhone-jaikba meredő istennők —,
meg vigyázott még rá Walt Disney.
Bevásároltunk egy kicsit bővebben:
akciós trüffel, kék sajt, Törley Gála.
Akkor is, ott is forró lávaként önt el a hála:
lányaimért, Zsigáért, mindenért, ami volt, ami van.
Nikkel, réz, ón, mazsola, bauxit, króm,
rózsa, fecske, azbeszt, korall, beton, cigány évekért.
Mindig te voltál és leszel a tanító,
én meg maradok örök padavan.

Nem tűntek el az órák, nem folytak el a percek,
csillogó fekete vasgyári királylány,
szerencsi szájhős, keserédes herceg.
És élünk boldogan, míg meg nem halunk
— lesz egy kosár kenyerünk, egy kosár halunk —,
Gazdálkodj okosant játszunk, mint az átkosba’.
És egyikünk se költözik be a városba.