férfi még

ha most visszamegyek a konyhába férfi még lehetek, apa sohasem.

kilépek az erkélyre, szemben a bakáts téri templom;
eszembe jut, hogy az óvodában özönvízzel fenyegettem
azokat, akik nem adták át a hintát,
mert mikor az unokatestvérem
először olvasott fel nekem a képes bibliából,
az ún. atyáról, akkor félreértettem
és azt hittem, hogy tényleg te teremtetted a világot.

a konyhában vár rám a meleg fiú, aki azt mondta,
hogy úgy szeret, mintha férfi lennék.
az apakomplexusos monológ után szoktam engedni,
hogy benyúljanak a harisnyám alá.
anyám volt a helyi kántor,
amikor végleg elment, szándékosan hagyta ott a
szigeti kilián mise keményfedeles kötetét a kottatartón,
azóta is ott van nyitva, a kivonulási éneknél, belepte a por.
nekem is vannak testrészeim, amelyekhez
évek óta nem érek hozzá.

a sarokban berendezett betlehemes,
ha csavarsz hármat jézus hátán, akkor integet,
innen lestük a családmodellt.
vajon hány nő térdeplése és keresztvetése kellett ahhoz,
hogy most újratöltsék a szenteltvíztartót?
és mennyi volt ebből az anyám?
ezt nem mertem megkérdezni tőled sosem.
a családban én hasonlítok egyedül rád,
de én sem igazán; a te kereszted az égbe néz,
az enyémek földbe szúrva.

ha most visszamegyek a konyhába
férfi még lehetek, apa sohasem.

Vida Kamilla: férfi még
Jelenkor, 2016. október