A nyugalom tengere

Kívül kerülni mindenen úgy,
hogy a formák összetéveszthetővé válnak,
majd elnyeli őket az enyészpont.
A kráterek még őrzik a tengert:
hullámverés emléke hallatszik,
ám víz hiányában a morajlás csak egy
közelgő vihart sejtet. Kis kiszögellések,
mélyedések és medrek váltják egymást,
a táj hol szaggatottan motyog,
hol elordítja magát, képtelen
arra, hogy bármit is tisztán
közöljön. Így némít el a domborzat,
ahogy minden táj magához igazít.

A vihar szeme lecsukódik, mire
elér a nyugalom tengeréhez.
Nincs erdő, homok, semmilyen
tereptárgy, amit összezavarhatna,
csak egy valaha épülő tér maradványai,
ledőlt falú labirintus, amiben olyan
sokáig kóborolt egy, a szürkületben vak
farkas, hogy elfeledte, miért is zárkózott
folyosói bonyolultságába; és most,
hogy kinyílt a szabadulás útja,
követi ösztönné süllyedt emlékeit,
rohan, hogy elérje a dadogó táj
egyre távolabb kerülő enyészpontját.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük