KH — orosz (2017. április 10.)

Most, miközben írom ezt a cikket, éppen élőlánc veszi körbe a Közép-Európai Egyetem épületét, másfélezren követik a Facebookon az egyik portál élő közvetítését, a másikét tizenhétezren, kénytelen vagyok minimum kétfelé figyelni. Az orosz befolyás, az orosz nagyhatalmi érdekeknek való megfelelni akarás lehetősége gyakori motívuma közíróinknak, enyhén szólva benne van a levegőben most is a téma. (Hopp, egy molinó: Putyin legvidámabb barakkja.)

Itt a soros kikötői hírcsomag, ezennel az oroszokról. Nem tudom figyelmen kívül hagyni az aktualitások révén alakuló szituáltságot országaink viszonylatában, s nem reflektálni a politikai környezetre, amikor rám kerül a sor. A debreceni Deszka Fesztiválról éppen hazaérkezve, készülve a jelentős orosz színházi részvétellel zajló április végi MITEM-re s a júniusi POSzT-ra látom s hallom, hogy ma, április 4-én megszavazza országgyűlésünk a napokban elővarázsolt lex CEU-t. Most, miközben írom ezt a cikket, éppen élőlánc veszi körbe a Közép-Európai Egyetem épületét, másfélezren követik a Facebookon az egyik portál élő közvetítését, a másikét tizenhétezren, kénytelen vagyok minimum kétfelé figyelni. Az orosz befolyás, az orosz nagyhatalmi érdekeknek való megfelelni akarás lehetősége gyakori motívuma közíróinknak, enyhén szólva benne van a levegőben most is a téma. (Hopp, egy molinó: Putyin legvidámabb barakkja.) A politikai és a kulturális szcéna azonban hangsúlyosan elválik az utóbbi szubverzivitása folytán, ami nem apolitikusságot jelent. A jó irodalom mindig ellenzéki, kritikus. Csehov, Gorkij, Dosztojevszkij, Viripajev/Rizsakov bekerült a POSzT-válogatásba, a kortárs magyar színházi (verseny)program harmada tehát orosz alapanyagra épül. Rendezők, társulatok, írók, költők szerepelnek egymás országában, s ez folyamatosan így van. Némi túlzással élve permanens az érdeklődés Magyarországon az orosz kultúra iránt, amit a politikai irányváltás annyiban befolyásolt, hogy a kilencvens évektől megjelenik nálunk is a kortárs orosz irodalom többféle árnyalata. Olvassuk Ulickaját, aki az ezredforduló környékén vált egycsapásra világhírűvé, s aki határozott bírálója politikájuknak (még ha nem is mindig beszél szívesen a hatalommal szembeni érzületeiről: a legutóbbi Veiszer Alinda-interjúban inkább hárította a riporternő ezirányú érdeklődését). Most kezdenek megjelenni a magyar fordításban tavaly év végén napvilágot látott hosszú regényéről írott kritikák (az enyém a Tiszatájnál vár éppen be egy másik oroszos anyagot). A Deszka Fesztivál nyitóelőadását, a debreceniek Jadviga párna-előadását nézve (beválasztották a POSzT-ra is) feltűntek a Jákob lajtorjájának a Závada-regénnyel vonható párhuzamai: a családtörténet kétirányú, időben egymás felé közelítő feltérképezése naplókon, személyes jegyzeteken át az elhidegülő nőalak s az elszigetelődő, számkivetett, rosszabbnál rosszabb választásokra kényszerülő férfialakok sorsában a 20. századi történelem viszontagságai közepette.

Vlagyimir Szorokin

Sajátságos történelmi regényei után (az Alinda által ugyancsak meginterjúvolt) Szorokin most az orosz ételekről értekezik ez év márciusában megjelent, Manaraga címmel könyvében. Egy recenzió a címében él a van/eszik szójátékkal: az oroszban mindössze egy lágyjel választja el őket egymástól, így a nyelvi poén adja magát (ahogyan a magyarban a hall/hal/halál egybetűnése): Az orosz irodalom, ahogyan eszik (/létezik).

A Tellúria után újra jelentkező író optikát vált: nem a múltat dekonstruálja, mint korábban, hanem utóbbi műveihez hasonlóan a háborús és technikai pusztítás utáni nem túl távoli cyberpunk jövőbe visz. A hologramok és chipbolhák közt megéled az olvasás gasztronómiai jelentése. Csak a könyvégetők olvasnak már a regény idejében. Sült könyveket eszegetnek, miközben a jelen olvasói szokásai a zabálással és az ínyenc, kifinomult kulináris élvezetekkel olvadnak össze. Fogyasztási tárgy, élvezeti cikk e metamorfózisban a kultúra, aminek piaci értéke van. Ezen a fogyasztói piacon megméretik mindenféle szépirodalom: klasszikusok, poszt- és preszovjetek, szocreálok és kortársak.

Vlagyimir Szorokin: Manaraga

Lev Danyilkin egyenesen a szerző konszolidálódásáról beszél az új könyv kapcsán. Szorokin mostanra irodalmi hagyományőrzővé, konzerválóvá vált, aki állást foglal az irodalmi kánon kérdéseiben: szakácsfigurája meg tudja különböztetni a tartalmas irodalmat az ürestől. A Book’n’grill a kivételezettek illegális szórakozása: jól őrzött, magas presztízsű könyvekből készített étkeket fogyasztanak, időnként az első kiadásból. Az elbeszélő éppen egy ilyen ritka, jó ízlésű és szimatú szakács, Géza, aki az orosz irodalomra specializálódik. Az ő celebrálásával élővé tett, elfogyasztott könyvek szellemi tartalma tölti fel érzékien a klienseket. Polina Rizsakova kifejezetten könnyed és szórakoztató műnek tartja a Manaragát, s e könnyedséget a mesélőnek tulajdonítja. A kényelmes nyárspolgár praktikusan-komfortosan jár-kel a világban, szereti jól érezni magát, s kifejezésmódja korántsem irodalmi, inkább a világháló csevegéseire hasonlít. Beszéde nagyon is mindennapi, mint amilyen hétköznapiak cselekedetei, amelyekről rendre beszámol. Ő az mindazonáltal, aki az irodalmat átfordítja az életbe. Közvetlen hasznot, használati módot, valódi ételt, nem műanyag, fast food-szerű virtuális falást (mint mások az alacsonyabb rétegeknek) biztosít az elit felhasználók számára. Szorokin ismert parodizáló, utánzótehetsége ugyancsak megnyilvánul azért az (f)elhasznált könyvek stílusának imitációjakor, találkozhatunk így a lapokon Nietzsche, Tolsztoj, Bulgakov, Prilepin szorokini átirataival.

S hát mi ez, ha nem az értékes irodalom felmagasztosulása? A fenegyerek szentimentalizálódott, megzabolázta magát a Kékháj óta eltelt húsz évben, ahol még mindent felforgatott, kiforgatott az irodalmi mezőben — ám mára meghatódik a kiváló irodalom nagyszerű illatától. Elitista-tradicionalista morálja szerint finom szellemi táplálék ejti transzba tiltott szeánszain a kiválasztottakat, a titkos tudások, kéjek, élmények, eszmék iránt sóvárgókat. A ruszisták minden bizonnyal már vetik is össze e konceptust a Macskánnyal, alias Kssz-szel Tatyjana Tolsztaja disztópiájában.