felnézett
a fekete viharfelhők
borította égre,
majd le a
szúnyogok és piócák
borította lábaira.
Eleredt az eső,
meteorok hullottak
az égből.
Ő boldogan mosolygott.
Ezek mind
jó előjelek voltak
a kakomicli-vadászathoz
A szerencse fia
Akgve szerencséje olyan volt, hogy most inkább beszéljünk valami másról.
Mindez nem történt még olyan régen,
hogy egészen el tudta volna mosni az idő.
Valamire talán még
visszaemlékezhetünk,
ujjunkat az vének fülébe fúrva.
Ők még ismerik a meséket
a hátsó emberekről,
akiknek csípős volt a vérük,
és a gyors kakomiclikről,
akiket nem látott soha
senki.
A rajzokról az arcukon.
A régi istenekről,
akiknek szeme már nem mozdul ugyan,
de az áldozatot még elfogadják.
A fokhagyma
Egyszer réges-régen, még azelőtt, hogy az istenek megteremtették volna a halat és fokhagymát, Akgve vadászni indult. Egy medvét akart elejteni, hogy nyakéket készítsen magának a fogaiból, karmaiból és kiszárított füleiből.
Amikor Akgve a medve nyomára bukkant, sötétedni kezdett. Az égen megszületett a hold. A vadállatok, az istenek és az emberek számára ez egyszerűen a hold volt, de Akgve úgy érezte, hogy hirtelen valahogy minden megváltozott.
Nem tudta, mi az a gonosz hold. Ezen az éjszakán a gonosz hold megjelent Akgvénak, és élelem kellett neki. Gyorsan kiszakított hát egy nagy darabot a vakmerő vadász erejéből. A bátor vadász becsukta a szemét, és mikor kinyitotta — elfelejtette, hogy hogyan.
Hogyan kell járni, lélegezni, enni, gondolkozni, feleséget szeretni és hogyan kell megszerezni a legfontosabbat. Mindezek nélkül kifejezetten rosszra fordult Akgve dolga. Mintha halott lett volna.
A hold pedig megduzzadt és fényesen világított az égbolton.
És akkor Akgve leült, ahogy tudott, és elfelejtette, hogyan tudott. Elfelejtkezett a rosszul sikerült vadászatról, a rossz istenekről és az éhes, gonosz holdról.
A vadállatok most először hallották a vadász sírását, és megsajnálták.
A medve a nyakába akasztotta fogainak felét. A farkasok betakarták bundájukkal. Ők nem féltek a holdtól. A pockok megitatták tejjel.
Feleségek is jöttek Akgvét szeretni és felmelegíteni a tűz lángjánál.
Az istenek pedig betakarták a holdat felhőkkel, és megteremtették a halakat és a fokhagymát.
A halak megmutatták Akvénak, hogyan kell lélegezni, amikor nem tudod, hogyan lélegezz.
A fokhagyma pedig egyszerűen emlékeztette őt a legfontosabbra.
Kis Orsolya fordítása