Akaratának gyöngesége


A nő megszakadó kicsi ütemekben csúszott a vinnyogásból sikoltozásba, egyre följebb, de telten. Félő volt, a torkán valami megszakad. De megtört, újra indult fölfelé, most jóval mélyebb hangfekvésből, tömöttebben, a férfi pedig egyenletesen, laposan, véget nem érő bődüléssel takarta le; egy ideig együtt haladtak, amíg lassan bőgéssé nem változott. Ez olyan erős volt, a talpából a hasán át a mellkasába áradt, spermája olyan lökésekkel csapkodta, döngette méhének duzzadt garatját, hogy megint a fejét kellett tőle csapkodnia, amitől a hangjátéka egy időre megszakadt.
A második becsapódás volt a legerősebb.
A harmadik aztán jóval később, némi szünet után érkezett, s az előző kettőt valamiként jótékonyan, csaknem gyöngéden eligazította; természetessé tette, hogy az imént elsodorták és a sodródás részévé változott.
Kavics lett belőle, könnyű csónak, szalmaszál.
Talán ezért volt a leghálásabb. Mintha megbizonyosítaná, hogy az előbbi kettő tényleg megtörtént vele.
Sikoltozott, ordítozott még, ám ezt már hallotta maga is. Rövideket, a bugyborékoló hörgéshez egyre közelebb, amit oly nagyon kívánt magától és a férfitól.
Ezt azonban a lépcsőházban már nem lehetett hallani. Visszhangosan koppantak Szemzőné kis léptei a fekete és fehér kerámiakockák sakktábláján.
Különben is, mintha csak tüntetően utána kapna, utána szólna egy elveszített élvezetnek. Nem. A világ elveszített ütemének szólna vissza, mielőtt a sötéten ásító mélységbe hull. A szívás és a lökés még kitartott a tudatában, de semmi más. Amire a férfi bőgése is megszakadt.
Őt a sötét, a süket föld temette be. Állandó résenlétének az volt a böjtje, hogy ilyenkor túlontúl világosan látta önmagát. Nem tudott, ezzel sem, nem tud értelmet kölcsönözni a létezésének. Mintha kötelességszerűen áttekintené életének hiábavalóságait.
La tristesse qui régnait dans la maison vide. Mély torokhangon akadt fönn vele, mely az imént még tágította a bordáit, földuzzasztotta, teljesen igénybe vette a mellkasát.
Ennek az egész baszásnak nem találta az értelmét; semminek. Hogy minek csinálja. Minek csinálta egyáltalán, és miért ismételgeti.
Bőrének melegében megérezte a nő melleit, mert a megutált semmiből, ebből az ürességgé kifordult világból kezdtek kibontakozni a részletek, amelyeknek mégsem tudott ellenállni. A lélek gyöngesége. Vagy talán a végső élvezetben rücskössé keményedett óriás bimbók éreztették meg vele, hogy bőre van.

Nádas Péter: Párhuzamos történetek I., Jelenkor, 2005, 351.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük