Beleveszve

A melléképület ereszcsatornája a faltól elválva a cseresznyefához vezet, hogy a kevés vízzel, ami tavasztól őszig lehull, azt öntözze meg.
Most télen a nagy hidegben a nedves hó egyetlen éjszaka alatt magába töppedt és összefagyott.
Az ereszcsatornából jókora jégcsapok kezdtek kidagadni, éles hegyükkel a fa tövére mutatva.
Mikor egyik pillanatról a másikra pozitívra kúszott a hőmérséklet, a tetőkről az olvadó hó cseppenként megindult az eresz felé.
Éjjel felébresztett a kopogó csobogás.
A kivezetett csatorna alatt a szinte egész nap árnyékban maradt, és ezért alig olvadó hóban az előbb csak csepergő, de aztán már zubogó víztől rés képződött, azután üreggé tágult.
Délutánra olyan volt, mintha a hóba belefúrt volna valaki egy jégből készült lavórt.
Látszott az alja, az oldala, üvegedény az áttetszőn tiszta víz alatt.
Másnapra az egyre töppedő hó a fa körül feketére vált.
Nem az elmocskosodástól, a csobogó olvadék a lavór falát kikezdte, a merev kéreg alól kimosta, kiolvasztotta a havat, aminek a helyét immár víz töltötte ki a kéreg alatt.
Valahanyadik napra a hó elolvadt, mély, ragadós sár maradt utána.
Csak a nagy összelapátolt kupacok felejtődtek itt, a feltört jég, meg a megkezdett, de aztán félbehagyott hóember csonkja.
És a semmit körbefagyó merev jégperem a cseresznyefa alatt, az edény szája, mint egy konyhapult munkalapja, amiből kiszerelték a mosogatókagylót.
A jégcsapot a csatornáról még idejében letörték a gyerekek, hogy rövid játék után a terasz korlátján hagyják, ahol aztán másnapra a magokra idejáró rigók leszarták.
Az áttetsző, ragyogó kristály itt veszett bele a szemünk előtt a sárba, ahová kidobtuk végül.