Papó azt mondta, az a baj a papokkal, hogy eladták a lelküket az ördögnek. Két kézzel kapaszkodott a szék karfájába, mintha űrhajóban ülne. A feje teljesen hátrabicsaklott, ahogy nézte az eget, a hangja furán eltorzult attól, hogy felfelé kellett húznia a nyakát. De hát te nem is hiszel az ördögben, mondta erre Mamó, Papó vitatkozott, ő hisz a jóban meg a rosszban, ő egész életében jó ember akarna lenni, csak nem mindig sikerül! A papok viszont elbutítják az embereket, pedig fel kéne világosítani őket inkább, és az egész katolikus világ mást sem akar, csak hatalmat meg pénzt. Pedig az égben nincs semmi, nem ott van az Isten, ott csak bolygók meg csillagok vannak. Mamó erre általában sértődötten hallgatott, semmi értelmét nem látta Papóval vitatkozni, Papó úgyis pogány. Nem pogány vagyok, harsogta Papó, csak nem vagyok hülye! Kikötötte továbbá, hogy az ő temetésére nehogy odaengedjék Porkoláb Sanyit, a papot, de főleg a kántor ne kornyikáljon ott neki, mert kiugrik a koporsóból, és kivágja mind a kettőt a temetőkapun, hogy csak úgy nyekkennek, akkor aztán majd nézhet Mamó!
A kinti budiban fekete szigetelőszalaggal felragasztottuk Gagarin képét.
Egyes napokon, ha egy bizonyos keleti szél fúj, szokta mondani Papó, ha igazán figyel az ember, a kert végéből hallani lehet Moszkva harangjait. Soha nem hallottam Moszkva harangjait, de biztos voltam abban, hogy ő időnként hallja.
Papóék a Lenin út 56. szám alatt laktak, amikor még nem volt telefon, sokszor küldtünk levelet meg táviratot nekik. Tudnom kellett a címet, ha nyáron náluk voltam, nehogy egyszer elvesszek, és ne tudjak hazajönni.
— Lenin azt akarta, hogy a proletárok megöljék a gazdagokat?
— A fenét! Lenin nem akart senkit megölni. Csak fel akarta ébreszteni a ploretárokat. Lássák be, hogy muszáj csinálni valamit! Ha csak ülnek ott, hagyják, hogy kizsákmányolják őket, akkor még az unokájukkal is azt fogják csinálni!
Bólintottam, ezt értettem. A Lenin lámpácskáiban is volt egy fejezet arról, amikor Lenin, vagyis Vologya megtudta, hogy más gyerekek napi tíz-tizenkét órát dolgoznak a gyárban vagy a földeken. A cár asztalára pedig annyi ételt hordanak fel a szolgák, hogy meg se tudja enni. Szerettem volna, ha azt is leírják a könyvben, milyen ételeket hordtak fel a cárnak, de az nem volt ott. Álmodozásaimban két állandó filmrészlet szerepelt, melyek főszereplője én voltam. Az egyikben nagyon szegényen éltem, aztán elmentem forradalmárnak, és legyőztem a gazdagokat. Ez a filmrészlet kidolgozatlan volt: nem volt benne se nemem, se korom, a harcos jeleneteket gyorsan átugrottam gondolatban, s az álom végén egy hajó, az Auróra fedélzetén álltam győztesen, és néztem az eget, ami vörös volt. A másikban viszont, ez utóbbi gyakoribb volt, én magam voltam gazdag, felnőtt nő már egy nagy házban. Szolgákat tartottam, de mindenki nagyon szeretett, mert jól bántam velük, sohasem zsákmányoltam ki senkit. Minden alkalommal, amikor felidéztem ezt a jelenetet, másféle ruhát hordtam, a hajam kontyba fésültem, és végigjártam a szobáimat, amelyek egy nagy kertre néztek, közepén szökőkút.
Vologya elhatározta tehát, hogy az igazságért fog harcolni. Az élethez viszont mindenkinek joga van Papó szerint. Az életet nem szabad elvenni, mert az szent, Lenin pedig sohasem bántott senkit.
— De akkor mi lett a gazdagokkal? Akiket a Téli Palotában ejtettek foglyul? — Papó szerint dolgozni küldték őket, hadd tudják meg, mi a munka.
— És mit jelent az, hogy virág ploretárjai, egyesüljetek?
— Nem virág, hanem világ! — horkantott Papó.
— De akkor Virág Lajos bácsinál miért van kiírva, hogy virág ploretárjai?
— Lajos! — legyintett Papó idegesen. — Lajos arra forog feszt, amerre a szél fújja! Nekem kommunista, a papnak meg katolikus. Kitalálta ezt a hülyeséget is, hogy Virág ploretárjai, képes kirajzolni a falra! De nagy marha! Azt hiszi, hogy jópofa.
— Attól, hogy nem hiszel az Istenben, nem kell mindjárt komonistának lenni. Minek kell mingyár valaminek lenni — szólt bele Mamó. Papó kortyolt a fröccsből.
Virág Lajos bácsi a konyhájukban aludt egy vaságyon, Baba néni, a felesége a szobában, a nagyágyban. Lajos bácsi ágya fölött láttam a rajzlapot, piros filccel volt felírva, hogy Virág ploretárjai egyesüljetek! Azt mondta, ez Lenin jelmondata.