Proof positive

Gyors, gyors, lassú, lassú…

Nos, amilyen elkerülhetetlenül közeledett, úgy el is jött megint egy új év (egy szökőmásodpercet követően). Vágja most mindenki zsebre a kezét, húzza ki magát, és köpjön maga elé őszintén, vagy legalábbis a szoba négy sarkába, hátha az bejön. (Én nem nagyon értek az effélékhez, de ez állítólag működik.)

Gyors, gyors, lassú, lassú, így telnek napjaim (és már közel sem haszontalanul, távolról sem rosszul — a medvekutató pedig életkedvet vél felfedezni, és szerinte előfordulhat, néhány nap alatt összeomlik az évek óta szorgosan épített imidzs). Most csak egy rapid „helyzetjelentés”: bepörgött a nihilátor, töröltem, amit törölnöm kellett; dolgozott az önérzetmanipulátor, elvállaltam, amit illett elvállalnom; működött a büszkeséggenerátor, megtettem, amit meg akartam tenni — a többi béna csönd, giccses pukkedli.

(A címet a Beat Distől kölcsönöztem,
mindenféle tevékenységforma mellé
jó hallgatni e lemezüket [is].)