Szendi Nóra: Mintha

(regényrészlet)

Arra jutott, hogy akkor ez olyan. Hogy van csaja. Mintha lenne. De ide már eleve addigra jutott, ameddigre a minthának, történetük központi szervezőelemének nem volt igazi értelme.

Natasha Candy (szül. Ekaterina Temnova) színésznő a Cukipofák című rövid életű tiniszitkomban tűnt fel tizenhat évesen mint Sarah, a menő csaj szerényebb és mindig segélynyújtásra kész legjobb barátnője, aki a megfelelő pillanatokban azért háttérbe vonul, lehetőleg a lehullott resztli, a menő srác legjobb barátjának társaságában. A sorozat másfél évig ment, aztán a nézettségi adatok romlása miatt véget vetettek neki.

Natasha Candyben az volt a különleges, hogy nem volt semmi különös. Eléggé picike volt, picike a melle, picike a segge, még a haja is rövid, bár lehet, hogy ezek nem is függtek össze. Nem lehetett megállapítani, hogy szimplán kislány, vagy csak olyan kislányoid alkat. Nem volt macskafarka, nem hordott elbaszott jelmezeket sem, amelyek izgatóak hivatottak volna lenni. Bikafaszú négerek sem trancsírozták föl. Egy-két kivételtől eltekintve egyedül volt. Ezeket a kivételeket nem is nagyon forszírozta.

Azt szerette, ha Natasha Candy a szemébe néz. Eleinte nem állta a tekintetét. Nem is bírt végig egy teljes videót. Natasha Candy puhán, kedvesen babusgatta önmagát, mintha vattacukrot simogatna. Szédülés. Tágulat az agyban. Barlangos testeknek visszhangzó vérzubogása. Nem szeretett így szédülni. Nem bírta. Nem rokonszenvezett a túladagolással, semmiével. Lassan szokta meg, hogy van egy nő, csak neki. Hogy Natasha Candy az ő szemébe néz, miközben magával foglalatoskodik. Ettől olyan volt, mintha vele foglalatoskodna.

Lassan szokta meg, de aztán ráérzett a foglalatoskodásra. Arra is, hogy ő foglalatoskodik, meg arra is, hogy vele foglalatoskodnak. Lefoglalta. Jobban lefoglalta, mint Kánya Jani. És sokkal kevésbé fárasztotta. Natasha Candy kis helyen is elfért, és bármikor ki lehetett kapcsolni. A szemébe nézett, és lágyan, odaadóan, hívogatóan nyöszörgött. Nem akart beszélgetni. Csak egy-két egyszerű dolgot mondott, amire nem is kellett válaszolni. Részint mert nem is nagyon értette, csak a tényleg nagyon egyszerűeket, ebből lehetett következtetni a többinek az egyszerűségére. Angolon Natasha Candy vagy az érettségi kedvéért sem figyelt oda. Jobb is volt így, hogy nem érti.

Sokáig elvolt azokkal, amiket a Kánya Jani átmásolt. Közben mindenféle szögekből és fényviszonyok között megismerte Natasha Candyt. Natasha Candy hűségesen, nap nap után várta. Századjára is ugyanolyan nedves, tiszta őzszemmel pillantott rá. Soha korábban, se később nem rejszolt ennyit, mint akkoriban, de mégsem ez volt benne az érdekes. Ez inkább csak szükségszerű velejárója volt a natashacandyzésnek. Az igazán jó rész akkor következett, amikor ezt letudta, és nézhette tovább Natasha Candyt zavartalan bágyadtsággal. És ha véget ért a videó, megnézett egy másikat. Vagy ugyanazt, ha épp ahhoz volt kedve. A natashacandyzés lassan otthonülős délutáni programmá vált. Még a hangot sem kellett levennie, a nagyanyja úgyis süket volt, és a tévét ordíttatta a másik szobában.

Amikor már minden képkockát betéve tudott, és valószínűleg ezzel összefüggésben az álmaira is emlékezni kezdett, amelyek meglehetős pontossággal emlékeztettek a nappal látott videókra, elszánta magát. Kiderült, hogy eddig csak nem próbálkozott elég kitartóan. Párszor megszakadt a letöltés. Párszor lefagyott a gép. Nem hagyta annyiban. Natasha Candy volt az első (és egyetlen) nő, akiért erőfeszítéseket tett.

Kiderült, hogy Kánya Jani Natasha Candy leggyengébb pillanatait osztotta meg vele. Kiderült, hogy az internet nem egy lassú, értelmetlen, időelbaszásra használatos szar, hanem egy kincsesbánya. Reggel elindított egy letöltést, jó esetben nem fagyott le a gép, este pedig már ott várta egy újabb élmény Natasha Candyvel, egy megint kicsit másfajta találkozás, bár a kedvenc találkozásait újra és újra elővette. Még több idő elteltével életében először nézni kezdett egy sorozatot, a Cukipofákat. A többi szereplőről szóló részeket, vagyis az epizódok kétharmadát áttekerte.

Az abszolút kedvence a fürdőkádas videó volt. Natasha Candy cukrozott gyerekteste olvadozott a vízben. Ment alatta valami szépelgő zongoraszó, mindig levette, nem kellett a körítés. Azt szerette, hogy Natasha Candy nem kezdi rögtön babrálni magát, tíz perc tizenöt másodpercig kizárólag a víznek és neki örül, mintha együtt pacsálnának. Egyszer be is vitte a fürdőszobába a laptopot. Egy hokedlire rakta, és csak akkor indította el a lejátszást, amikor már megtelt annyira a kád, mint Natasha Candyé. Ha Natasha Candy magára irányította a zuhanyrózsát, ő is magára irányította a zuhanyrózsát. Ha Natasha Candy megnyalta az ajkát, nedves lett az ajka. Ha Natasha Candy a combja belső oldalát simogatta, bizsergett a combja belső oldala. Nem is a tetőponton, hanem egy teljesen véletlenszerű pillanatban benyitott a nagyanyja. Pár pillanatig bámult rá, de semmi sem utalt arra, hogy meglepődne vagy egyáltalán felmerülne benne, hogy bárhogyan is kéne viselkednie. Sehogyan se nézett, amint akkoriban már többnyire, pár lépésnyit becsoszogott a partvisért, aztán kiment, és becsukta az ajtót. Natasha Candy mondott valamit, utólag már nem emlékezett, hogy vele törődjön inkább vagy valami ilyesmit, amúgy is le volt véve a hang, nem kellett emlékezni, csak rágondolni.

Arra jutott, hogy akkor ez olyan. Hogy van csaja. Mintha lenne. Ha becsukta a szemét, látta Natasha Candyt. Eleinte csak képzelte, aztán képzelni sem kellett. Valahogy ott volt magától, ami azért is volt jó, mert eléggé lusta tudott lenni. És ezért is jutott arra, hogy olyan, vagyis szinte már nem is mintha, hanem az, mert ennek, a vancsajának épp ez volt a lényege. Hogy nem csak úgy szimplán egy csaj, hanem a csaj, aki van, folyamatosan ottvan, illetve megvan akkor is, ha nincs ott.

Feküdt hanyatt az ágyban, és ha becsukta a szemét, látta Natasha Candyt. Amíg nyitva volt a szeme, jobbára akkor is Natasha Candyt nézte vagy látta, néha, ám ez volt inkább a kivétel, mindkettőt egyszerre. Mert ha ott volt, ott mozgott, mosolygott és nézett a szemébe a felvételen, akkor már szinte nem is látta, olyan otthonos volt. Ha viszont nem volt ott, olyan tisztán és élesen látta, mint a felvételeken soha.

Ekkortájt kezdett beszélni róla Kánya Janinak. Beszélni, az túlzás. Rá hivatkozni. Ami különben igaz is volt. Néha több kedvet érzett Natasha Candyvel tölteni a délutánt, mint Kánya Janival, és valószínűleg bármily szórakoztatónak találta, azért Kánya Janit is jobban szórakoztatta egy fokkal, ha alámerülhet egy újabb évfolyamtársba, mint hogy az ő pofáját bámulja. De még csak nem is ő kezdte, Kánya Jani mondogatta, hogy mi van, mit iszkolsz, csajhoz mész, mi? Egyszer meg azt felelte, hogy ja. Kánya Jani huhogott, öklözgette, vigyorgott, pedig nyilván egy szavát (mármint ezt az egyetlen szavát, amit felelt) sem hitte. Őt viszont nem érte készületlenül a várható provokáció. Már hogy nem készületlenebbül, mint ha valódi csaj lett volna, mert az ilyen kérdések, hogy milyen meg hogy néz ki, erre mit lehet válaszolni. Aranyosan. Szépen. Aztán egy idő után már jött az, hogy na mikor mutatja meg. Erre csak somolygott. Onnan tudta, hogy Kánya Jani egy szavát se hiszi, már azon kívül, hogy miért hitte volna, és pont egy ilyen minden hájjal megkent rohadék, mert egyszer sem mondott olyat, hogy ezt meg ki hiszi el. Ő feltehetően jobban elhitte, mint Kánya Jani.

Regisztrált a Facabookra, hogy megkeresse Natasha Candyt. Vagyis Ekaterina Temnovát, mert volt egy civil profilja. Bejelölte, hogy láthassa a képeit, és Natasha Candy, vagyis Ekaterina Temnova visszajelölte, pedig nem is volt róla fénykép, mármint minek lett volna, de azért sem volt, mert tényleg nem volt. Mondjuk amúgy sem gondolta, hogy az a sematikus emberábra, ami a kép hiányát helyettesíti, sokban különbözne a fejétől. Mindegy, Natasha Candy valamilyen oknál fogva visszajelölte, így láthatta a képeit. A barátnőivel pózolt főleg, bulikban, de ő sosem volt pont középen, és nem vágott olyan idióta nyerítő pofát, mint a legidiótább és legnyerítőbb pofát vágó barátnője, vagy akár a többi, a sok ronda, érdektelen nyerítő picsa. Voltak néha faszik is a képeken, de nem voltak olyan viszonyban Natasha Candyvel, vagyis Ekaterina Temnovával, mint ő, azt látta. Különös dolgok történtek akkoriban, már úgy értve, hogy ő csinált különös dolgokat, vagy hát ez az érzés, ami a szerelem lehetett, amennyiben azonos ezzel a vancsaja-érzéssel, csinált különös dolgokat rajta keresztül. Írt például egy levelet. Úgy három hét alatt öt mondatot, abból egy az üdvözlés volt, elköszönni elfelejtett. A neten lefordította oroszra, és elküldte. Natasha Candy, vagyis Ekaterina Temnova soha nem válaszolt rá, és valószínűleg soha nem is nyitotta meg a levelet, amit ő néha igen, ki tudja, miért, mert a magyar szöveg már nem volt meg, el is felejtette, a levélből pedig egy kukkot sem értett, akár Natasha Kendova megunhatatlan, hűséges nyöszörgéseiből. Jobb is volt így, hogy nem érti. Ez volt az életében az az időszak, amikor viszonylag jól érezte magát.

Nem lehetett pontosan tudni, mikor halt meg a nagyanyja, épp maratoni natashacandyzést tartott. Vagyis éppen hogy nem épp, mert pénteken kezdődött, valamiért nem is volt tanítás, vagy csak ő nem ment be, mindegy, talán inkább mégis utóbbi, úgy döntött, hogy nem kel ki az ágyból, csak felébreszti az aranyosan és szépen alvó Natasha Candyt, vagyis Ekaterina Temnovát. Pénteken kezdődött, aztán szombat hajnalban tántorgott ki először valami kajáért a konyhába, majd vissza a bágyadtan, lepauzálva heverő Natasha Candyhez, vagyis Ekaterina Temnovához. Időnként hallotta a tévét, de olyan keveset vagy egyáltalán nem aludt, hogy az is lehet, hogy folyamatosan ordított, csak időnként észrevehetetlen alapzajjá tompult. Az se igazán derült ki, mikor natashacandyzett, vagyis ekaterinatemnovázott ébren, és mikor alva, de valamikor azért mégis kellett aludnia, mert időnként fölébredt, amit onnan lehetett tudni, hogy újra eszébe jutott, hogy van ez a csaj. A nő, csak neki.

Ordított a tévé, és feltűnt, hogy valami iszonyúan irritáló elektronikus zene ordít belőle. Azt gondolta, hogy a nagyanyja elaludt, mert ezt minek nézné, vagy ha nézi is, úgysem a zene miatt, hanem valami más értelmezhetetlen okból. Arra jutott tehát, hogy lehalkítja vagy csatornát vált. De a nagyanyja keze már annyira merev volt, hogy nem tehetett mást, kicsit arrébb feszegetett pár ujjat, hogy hozzáférhessen a főkapcsolóhoz. Akkor hirtelen hallhatóvá vált Natasha Candy, vagyis Ekaterina Temnova. A bevetett ágy szélére ült. Inkább huppant. Vasárnap délután volt, fél hat felé járt. Nézte a nagyanyját, és gondolkodott, hogy most mit kéne gondolni. Nagyon fáradt volt, nem esett jól a gondolkodás. Részint, mert addig nézte a nagyanyját, míg már nem igazán látta, amit néz. Kicsit a szokottnál is lassabb volt minden. Eszébe jutott, hogy a mentőket kell ilyenkor, aztán csak nézte tovább a vénasszonyt félrebicsaklott fejjel, ahogy kapaszkodik a távirányítóba, és késztetést érzett, hogy végigheveredjen az ágyon, és aludjon úgy tizenkét órát. Majd visszaimbolygott a vackára, kikapcsolta Natasha Candyt, vagyis, a picsába, hogy soha nem ez rögzült igazán, Ekaterina Temnovát, és rákeresett az interneten a mentők számára.

Nem sokkal ezután mindenféle dolgok következtek, amelyeket neki kellett intéznie. Volt egy szomszédasszony, valamelyik, aki állítólag jóban volt a nagyanyjával, pedig nem is emlékezett az arcára, az segített ezekben a dolgokban, ha nem is mindegyikben. Ez jó volt, de feszélyezte is. Állandóan közvetlenül kellett érintkezni emberekkel, kérni és elfogadni tőlük és megbeszélni velük dolgokat, fárasztó volt, nem akart az egésszel foglalkozni. Az is jó volt még, hogy az osztályból már Kánya Janival sem beszélt, Kánya Jani addigra elvesztette az érdeklődését, tulajdonképpen a tanárokkal se, mintha kerülték volna, nem beszélt senkivel, ez volt mindenki legelviselhetőbb korszaka. Mindegy volt, úgysem érettségizett le, más dolgokkal kellett foglalkoznia, mindenfélével. A lényeg, hogy Ekaterina Temnova, vagyis Natasha Candy, aki mindig ott várta a videókon, valahová elszivárgott ekkoriban. És csak jóval később futott bele újra, nem is direkt. Modell volt, és némileg átalakíttatta a testét. Macskaszájat csináltatott magának, és leopárdpettyeket tetováltatott a bőrére.

One Reply to “Mintha”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük