Kókai János: Notturno


Végül csak elszakadtunk egymástól;

külön jársz táncolni,
barátnőkkel múlatod az időt,
és más férfiakkal ismerkedsz.

Talán, ha elég alkoholt iszol,
még magad mellé képzelsz,
bár tudom,
olyan vagyok neked, mint a másnaposság.

Én szesz nélkül fekszem szobámban,
lassú eső mossa gondolataimat,
mint ahogy minden lelassult, amióta nem vagy.

Egy barokk tétel szól,
tétova ellenpont,
kesernyés téma —
akár a nevetésed.

Fogaid billentyűk —
te tanítottál meg játszani.
És soha nem tudtam elmondani, mennyire akartam,
hogy a megszállottjuk legyek.

Most mégis más karok,
más illatok ölelnek téged, ha ölelnek,
és bár rutinosan kapcsolom ki a fájdalmat,
a hajnalba átcsordogáló hangok még akkor is szólnak,
amikor végleg elzárom a rádiót.

Megjelent a Műút 2016057-es számában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.