Jel

Ma reggel háromnegyed hatkor apám
ébresztett, egymás után kétszer mondta,
Károly ébredj, s én tényleg felébredtem,
megkérdezve anyámtól, nem ő szólt-e
hozzám, hiszen az apám két hete kór-
házban fekszik, gép lélegezteti,
miután a combnyaktörést követő
műtétje után tüdőgyulladással
kezelik, már mozdulni sem bír, nemhogy
beszélni, valamikor is inkább úgy
hívott, hogy Imrus, hiszen amióta
Alzheimer-kórja van, idestova
négy éve, egy szobában alszom vele,
a prosztatája miatt többször is ki-
vezetem a WC-re, ilyenkor jól
telezabálom magam, nem érezve
lelkiismeretfurdalást, no de a
mai ébresztés után felhívtam az
öcsémet, neki van meg a kórterem
száma, azt mondta, nyugodjak meg, hisz őt
nem hívta senki, ne fessem mindig az
ördögöt a falra, majd abbahagytuk
a beszélgetést, de én megesküdtem
volna rá, hogy hamarosan hívni fog,
természetesen csörgött a telefon
nemsokára, részvétet kívánt, annyit
tudott csak kimondani, apa három-
negyed hatkor eltávozott közülünk,
s én úgy éreztem magam, mint az idős
varázsló, akinek egy csettintésre
világgá szaladt a megrémült nyula.