Oláh András: másként kellene


bánom hogy akkor fölemeltem a hangom
— ha elfedte is a mindennapok háttérzaja
ott maradt zátonyként bennünk —

éjszakánként néha csuromvizesre álmodom
a párnát: ketten vagyunk apámmal valahol
— a valóságban olyan ritkán voltunk ketten —

kurta homokdombok metszik a horizontot
felvillan az őrfaként strázsáló kútgém

magának hal meg az ember
a kibeszéletlen titkokat markába zárva

és úgy marad minden a földbe elásva
már késő — pedig valahogy másként kellene
hogy frissen éljen amiről még nem beszéltünk
s hogy ne romolhasson meg soha az emlékezet

Megjelent a Műút 2016057-es számában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.