Lesi Zoltán: Cztery, trzy, dwa


Nie ufam obcym,
ale kosmitów, jeśli mają ręce,
chętnie przytuliłbym do piersi.
Lepiej, żeby obcy nie mieszkali
w sąsiedztwie. Skośnoocy —
tych nie cierpię najbardziej.
Wstają wcześnie i późno
wieczorem cicho zamykają drzwi.
Nigdy nie wychodzą pojedynczo.
Nigdy nie opuszczam mieszkania.
Pracuję w domu. Jedzenie zamawiam.
W Japonii nazywają to hikikkomori,
Tam nie próbowaliby mnie zmieniać.
Matka, kiedy nie otworzyłem drzwi,
wpadła w szał. Zawołała lekarza
i dobijali się razem. Zabrała ich policja.
To było cztery lata, trzy miesiące
i dwa dni temu. Od tego czasu
nikogo u mnie nie było. Uczę się
japońskiego, by móc powiedzieć,
jak bardzo ich nienawidzę.

Przekł.: Anna Butrym i Przemysław Witkowski

Négy, három, kettő

Nem bízom az idegenekben,
az űrlényeket viszont,
ha van karjuk, szívesen keblemre
ölelném. Jobb, ha senki se
költözik a szomszédba, főleg
a vágottszeműeket utálom,
akik korán kelnek és késő
este csendben zárják az ajtót.
Sose járnak ki egyedül. Sose
hagyom el a lakást, otthonról
dolgozom és futár hozza az ételt.
Japánban ezt hikikomorinak
hívják, de ők nem próbálnának
megváltoztatni. Anyám kiborult,
amikor nem nyitottam ajtót,
orvost hívott és együtt dörömböltek,
a rendőrök vitték el őket. Ez négy
éve, három hónapja és két napja
volt. Azóta nem járt nálam senki.
Japánul tanulok, hogy elmondhassam,
mennyire gyűlölöm őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.