Hagyomány. Libák.

Egy ismerősöm pedikűrösnél járt a minap. Valamit igazítani kellett a nagylábujja körme körül, nem is értettem pontosan, ráadásul érzékeny adat ez, szóval nem is nevezem meg közelebbről a szereplőket. De nem is ez a fontos. A pedikűrös kérdezte tőle, megtartják-e Szent Márton ünnepét. Nem — felelte —, kellene? Mi megtartjuk, mi vallásosak vagyunk — mondta a pedikűrös. Mi is ez a Szent Márton nap tulajdonképpen? — kérdezte ismerősöm. Hát azt ő sem tudja pontosan — felelte a pedikűrös —, csak annyit, hogy ez a Márton megmentett valami libákat, és ennek tiszteletére van a libavacsora. Ismerősöm meg akarta kérdezni, már a nyelvén volt, hogy „dehát miért esszük meg a libákat, ha Márton megmentette őket?”, itt valami nem stimmel, de aztán mégsem kérdezte meg, ő nem vallásos, ugye, és hát sose lehet tudni, nem értett-e félre valamit, megbántani pedig nem akarta a másikat. De furdalta az oldalát a dolog, úgyhogy elmesélte nekem az egészet, segítsek már, hogy is volt ez tulajdonképpen?

Egy ismerősöm pedikűrösnél járt a minap. Valamit igazítani kellett a nagylábujja körme körül, nem is értettem pontosan, ráadásul érzékeny adat ez, szóval nem is nevezem meg közelebbről a szereplőket. De nem is ez a fontos. A pedikűrös kérdezte tőle, megtartják-e Szent Márton ünnepét. Nem — felelte —, kellene? Mi megtartjuk, mi vallásosak vagyunk — mondta a pedikűrös. Mi is ez a Szent Márton nap tulajdonképpen? — kérdezte ismerősöm. Hát azt ő sem tudja pontosan — felelte a pedikűrös —, csak annyit, hogy ez a Márton megmentett valami libákat, és ennek tiszteletére van a libavacsora. Ismerősöm meg akarta kérdezni, már a nyelvén volt, hogy „dehát miért esszük meg a libákat, ha Márton megmentette őket?”, itt valami nem stimmel, de aztán mégsem kérdezte meg, ő nem vallásos, ugye, és hát sose lehet tudni, nem értett-e félre valamit, megbántani pedig nem akarta a másikat. De furdalta az oldalát a dolog, úgyhogy elmesélte nekem az egészet, segítsek már, hogy is volt ez tulajdonképpen?

Mondtam, a libák és Márton vonatkozásában annyit tudok, hogy mikor püspökké akarták tenni, szerény ember lévén elbújt a libaólba, de az állatok hangosan gágogtak, Mártont fölfedezték, és végül mégiscsak püspökké tették. Így már érthető — mondta az ismerősöm, és ezzel meg is nyugodott, bár kissé csalódottnak látszott. Eltűnődtem, aztán mondtam neki, van tovább is, illetve, hogy Mártonról még érdemes tudni ezt-azt, és akkor kikerestem neki Győrffy Ákos versét, hogy olvassa el.

Míg olvasta, ültem csöndben, aztán ő tűnődött el, és kérdezte meg, hogy jönnek mindehhez a libák. Nos — feleltem —, mindössze annyit tudhatunk biztosan, hogy arról az emberről, aki egy meztelen koldusra (Jézusra?) terítette köpenyét, úgy emlékezünk meg, hogy libasültet eszünk. Ez a hagyomány.

A november hűvöse kétségkívül alkalmas a libasült–lilakáposzta–vörösbor-háromság befogadására. És talán éppen ez a kulcs. A múlt százféle arcából abba nézünk, amelyik megnyugtató. Amelyik kényelmes. Mert a hagyomány: akár a kabát. Kényelmes, puha, meleg. A miénk. Belebújunk, le sem vesszük többé.