Jöjj el hozzám, köd-peplumodban és
Krizantém-öllel, őszöm angyala!
Lefordítottad fáklyádat, de ma —
Bár kőpapucsban — a szívembe lépsz.
Lennék halottad, s úgy élnék veled,
Ahogy gyökérrel él a föld, a víz;
S bár szemgolyód fehér, akár a gipsz,
Poromból támaszt föl tekinteted.
Jöjj el hozzám, november angyala!
Halottak napja elmúlt — élni kell!
S ha élni kell, a kő is énekel,
S bódít krizantém-szirmod illata —
Halotti mécs, öröklét lángja tán?
Mindegy! Fejem öledbe hajtanám.
Baka István: November angyalához
B. I.: Versek, Tiszatáj, 2003, 363.