Saját halál

Kijön az erdőből valami, ami odabenn van, a vadak is elkerülik, felborzolt szőrrel futnak előle. Mi küldtük be réges-régen, „menj, látni se bírlak!” — mondtuk neki és bekullogott a fák közé. Pedig akkor még nagyok voltunk és erősek.

Kijön az erdőből
valami, ami odabenn van,
a vadak is elkerülik,
felborzolt szőrrel futnak előle.
Mi küldtük be réges-régen,
„menj, látni se bírlak!” —
mondtuk neki és bekullogott
a fák közé. Pedig akkor még
nagyok voltunk és erősek.
Most bizonytalan a járásunk és
egy-egy szónak is mellényúlunk,
megfeledkezünk az erdőről.
De szinte minden hajnal előtt
végigszáguld dübörögve
a vér vonatja homlokunkig,
szemünk felpattan, és a sötétbe
mered, az éjszaka legtávolabbi
pontjára. És csak nézünk, nézünk.
Az a valami közben megnőtt,
megerősödött, még jobban
elszomorodott azóta, de
ugyanolyan röstelkedve,
ahogy akkor lehajtott fejjel,
egyszer csak kijön és felfal minket.
Ettől félünk, de nem így lesz,
nem tesz semmit, csak elénk áll,
ő nem mozdul, mi nem nézünk,
olyan bátrak leszünk végül,
nem rebben a szemünk többet.